Névtelen építők napja

Az emberépítők és a házépítők nevezetes ünnepe kapcsolja össze június első hétvégéjén az építők napját a pedagógusnappal. A tanítókat a történelem során mindig nagy tisztelet övezte. Az építőket is, a piramisépítő Amenhotep óta, csak a modern korban csökkent a megbecsülésük. Kulcsár Attila írása.

Pedig az közös mindkét hivatásban, hogy a mindenkori társadalom mondja meg nekik, mit tanítsanak, mit építsenek. Csakhogy a modern építészet a lakótelepekkel elvesztette presztízsét. A szociális igények, majd a fogyasztói társadalom provizórikusságra kényszeríti a művészi ambíciójú építészetet. A hasonlóságokban pedig nincs művészeti szabadság.

Azóta is csak a kubusokkal építkező kortárs építészetre nem vevő a történelmi városok díszítettségét szerető patrióta mai ember. Mert a homo sapiens mindig is ékszereket hordott, egyedi módon szeretett öltözködni, hajat, szakállt viselni, borotválkozni. Ezért nem kedveli a jellegtelen házakat sem. Az építés a kor igényeit önti téri formákba. A régi házakat szeretik, a maiakat is, ha megfelel az igényeiknek, és egyedi.

Az építés komplex folyamat. Sok szakember szellemi és fizikai alkotása a tervezéstől a megvalósulásig. A tervezők nevét még sokszor ismerik, de a szakági tervezőket már kevésbé. A kivitelezés pallérjai meg végképp az ismeretlenség homályába vesznek. Jó esetben az alapkő letételekor elhelyezik nevüket egy időkapszulába, és majd a régészek megtalálják egyszer. Régebben a házak falán márványtábla örökítette meg az építtetőt (kegyurat vagy politikust), tervezőt és építőt. A tákosi „mezítlábas Notre Dame” mennyezeti kazettájában ma is olvasható: csinálta a jó Isten segedelmével asztalos Lándor Ferenc. Nyíregyházán is ismerjük Alpár Ignác házainak kivitelezőit. A Vojtovics és Barzó páros a megyeközpont sok épületének építője volt. Az ismétlődő dobozházak tették feleslegessé a megörökítés szokását. De városi lakótelep részeként ezek a házak mégiscsak tízezrek otthonai, a város szövete ezekkel együtt Nyíregyháza. A település a közművekkel komfortos, a munkahelyekkel élhető, amelyek szintén az építők alkotásai.

Az ilyen nevezetes alkalmakkor nem kellene megfeledkezni a Kőműves Kelemenekről, a legnagyobb pallérokról sem. Az építők névtelensége a nagyvállalati rendszerben alakult ki. A SZÁÉV, KEMÉV, ÉPSZER sok százfős építő­stábja hierarchiájából nem jutott reflektorfény az építések közvetlen irányítóira. Pedig azok sokszor ugyanolyan áldozatokat hoztak mint a mondabeli. Míg a tervezők nevei a szakmai folyóiratokban talán előkereshetők, az építésvezetők neveit az egyre fogyatkozó munkatársak őrzik meg, romló memóriáikban.

Jósaváros építője Bíró László volt. A konzervgyár, az almatároló, a dohánygyár építését Knolmáyer János irányította. Molnár László – többek között – a papírgyár, a művelődési ház építését vezényelte. Almási László az Arany János utcai építkezéseket és az Északi körút házait Seres Antallal. Az alagútzsalus házak építésvezetője Szanyi Bertalan és Mogyorosi Ferenc volt. Horváth István a sávház és a pártház építésvezetője lehetett, sok más mellett. De Varga Lajos, Kovács Istvánné, Eölyüs Lajos, Tarr Lajos és sokan mások voltak még a magasépítés legnagyobb pallérai. Kevesek munkáját ismerték el látványosan, talán a város víz- és csatornarendszerét kiépítő idősb. Lengyel Miklós a kivétel, aki díszpolgári címet kapott.

Aztán itt van a legújabb kor, amikor az építési vállalkozók, a régi módon saját kockázatukra, a piac igényei szerint építtették tovább a várost. Újra nevesültek az építők, egy-egy vállalkozás élén. A nagyvállalatoknál tanult fiatalok kezdték a rendszerváltás után. Csődbe jutottak, és menny­be mentek, belehaltak és megújultak, de a házaik ott állnak városunk utcái térfalaként. A cégek említése nélkül a város mai meghatározó építői: a Zombor család, Horváth Jenő, Merza Péter, Paládi Jenő, Lukács Károly, Mádi László, Bagamári Lajos, Lengyel Miklós cégei. Szabó Zoltán és Jeszenszkiék, Radvánszkiak és Rabóczkiék. Havacs István, Benyuszék és sokan mások. És persze az új sztárvállalat a Keviz 21, aki a színházat, a MÁV-állomást, a kórházat és a beregi árapasztó tározókat építette, és már megint ismeretlen építésvezetők irányításával. De nem sorolhatunk fel mindenkit eme ünnepi alkalomkor sem, mert akár márványtábla örökíti meg a nevüket, akár a kortársak lyukas emlékezete, a házaik, építményeik ott állnak megyeszerte és hirdetik az építők munkáját: íme voltunk és leszünk. Fuimus és erimus.

- Kulcsár Attila, Ybl-díjas építész -