Helyi közélet

2016.07.05. 15:12

Felső-szabolcsi diákok az egyetemi táborban

Kisvárda, Záhony - A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és a záhonyi Dr. Béres József Kollégium képviseletében felső-szabolcsi középiskolások is részt vesznek a Debreceni Egyetem hétfőn nyitott nyári táborában.

Kisvárda, Záhony - A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és a záhonyi Dr. Béres József Kollégium képviseletében felső-szabolcsi középiskolások is részt vesznek a Debreceni Egyetem hétfőn nyitott nyári táborában.

Az egyetem Természettudományi és Technológiai Karának egyhetes táborában a tehetséges diákok betekintést nyerhetnek a Kar oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak életébe. A laboratóriumokban a középiskolások a legmodernebb eszközökkel, valamint a felkészült és elkötelezett munkatársak irányításával egy-egy kutatási projekt feladatot dolgoznak ki. A tábor utolsó napján konferenciát szerveznek, ahol a résztvevők kutatómunkájuk eredményeit egy rövid prezentációban mutatják be.

A szervezők a kutatómunkát színes programokkal egészítik ki, az ismeretterjesztő előadások és laborlátogatások mellett bemutatják az egyetemi diákélet szépségeit is. Hétfő délután egy dél-nyírségi autóbuszos kirándulás keretében a résztvevők megismerkedhettek a Kék-Kálló völgyével, Létavértes nevezetességeivel, a Monostorpályiban található tubusmagtárakkal, a Vekeri-tó és Fancsika környéki erdőspusztákkal.

- Katona Dávid -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában