Ratkó hű volt az eszméihez

Nyíregyháza - Nyolcvan évvel ezelőtt, augusztus 9-én született Budapesten Ratkó József költő, aki később – néhány kitérő után – Nagykállóban telepedett le.

A Kelet-Magyarország szerkesztőségében is dolgozott. Hogy ki is volt Ratkó valójában? Nos, könyveket, tanulmányokat írtak erről, de itt most hadd idézzük két pályatársának véleményét. Sántha Ferenc íróval és Zombori Ottó csillagász-irodalmárral Tiszadobon, jó húsz évvel ezelőtt, éppen a Ratkó zászlaja alatt tartott tanácskozás után volt alkalmam beszélgetni.

– Azt hiszem, mindenki tudja, hogy Ratkó József hű volt az eszméihez és költői magatartásához. Világos és egyértelmű volt számára, hogy a költészet nemcsak szépséget ad és gyönyörködtet, hanem mindig az emberi jóság, az igazság, a közösség védelmében és szolgálatában áll, annak fájdalmát, baját elkiáltó szerepet kell vállalnia – mutatott rá Sántha Ferenc, s hozzátette: Ratkó József szépsége és nagysága ebben áll, s ezzel a magyar irodalom nemes hagyományait folytatta.

A szolgálatot választaná

– Olyan ember volt ő, aki a legkisebbhez, a legkisebb társához is lehajolt, és nem volt erő, amely eltávolította volna a közösség szolgálatából. Ha most élne, feltételezhetjük, hogy hol állna, hol foglalna helyet. Gondolom, azok között, akik az egész emberiség együttes boldogulását, a szolgálatot választják – vélte az író.

– Csillagászként vallom: együtt kell élni a versekkel. Ratkó József verseit sokat olvasgatom, sőt, gyakran szoktam idézni belőlük. Az éjszaka című költeményében azt mondja: „A halhatatlan anyag bízik a halandó anyagban/hisz bennem. Pedig neki csak változás az elmúlás,/amely elpusztít engem./Az anyag nem szeret.” Ez csak egy részlet a verséből, amely mély igazságokat tartalmaz.

– Egyszer fizikatanároknak elmondtam ezt e költeményt – emlékezett vissza Zombori Ottó. – Nem ismerték különösebben. Kértem, hogy keressenek hibát, vizsgálják meg, hogy termé­szettudományosan jók-e ezek a sorok. Azt mondták, tökéletesek. ­Ratkót ezért szerettem annyira: halálpontos volt. Amit a természetről írt, abba nem tud belekötni még a tudós sem. A költői szabadság sok mindenre ad lehetőséget, de az írói tisztesség azt követeli, hogy legyünk pontosak. Az ilyen léptékű költőknél ­érzem, hogy hitelesek a soraik, még a vessző is a helyén van. Ez adja meg Ratkó nagyságát.

Jelentős állomás volt a Móricz Zsigmond Színház történetében Ratkó József Segítsd a királyt! című drámájának bemutatása. Országosan is jó visszhangot váltott ki a magyar irodalom jeles alkotása.

Idegenül a színpadi térben

„Eredeti drámát ritkán termő korunkban új magyar színpadi mű született. Olyan szuverén alkotás, amely túlmutat a színpadi lehetőségeken, a drámát a költészethez közelíti” – ez csak egy, a méltatások között. A színművet nagy sikerrel mutatta be a társulat 1985. január 12-én. Sokan emlékezhetnek még, Ratkó Józsefet is kiszólította a taps. Kicsit zavart mosollyal az arcán, a színpadi térben kicsit idegenül, szemben a reflektor fényeivel köszönte meg a közönség hosszas ünneplését. Nagy mű született.

Kósa Ferenc rendező írta róla: „Költői nyelvezete pentaton hangulatú pontosságaival, lélekmélyi és valóságfeletti felhangjaival József Attila világához rokonul, gondolatisága, dramaturgiai szerkezete Székely János történetfilozófiai poémáival rokon.”

Befejezésül hadd idézzek néhány sort Ratkó József Mégiscsak ők című, Illyés Gyulának címzett verséből: „Mégiscsak ők tartják a földet,/drága halottaink…/Ház épül rájuk; tartanak/falat, falut, hazát./S jövőnk ha van, ők cipelik/még ezer éven át…

- Bodnár István -