Amilyen a mosdó…

A turista, járjon bárhol a világon, akkor érzi jól magát, ha szeretik: ha nem nyűgként, megoldandó problémaként vagy pénzlenyúlási lehetőségként tekintenek rá. Ott szeret lenni, ahol nem azért segítenek neki, mert ez áll a munkaköri leírásban, hanem ahol a kedves gesztus szívből jön. Száraz Anita jegyzete.

Lisszabonban számla nélkül is elhiszik, hogy az utazási kártyánkra feltöltöttünk tíz eurót, és elnézést kérve fizetik vissza a pénzt, mondván: biztos elromlott a rendszerük, Toledóban pedig úgy írják át ingyen a vonatjegyünket egy másik járatra, hogy igazából meg sem kell szólalnunk. Amszterdamban elég annyi, hogy a térképünk fölött morfondírozzunk, máris leszáll a biciklijéről a gyerekeit szállító anyuka, hogy megkérdezze, segíthet-e, Jeruzsálemben pedig a szállodáig kísér egy fiú, hogy biztosan célba érjünk.

A világ legszebb épületei sem érnek semmit, ha piszkos a mosdó, hiába Michelin-csillagos az étel, ha arrogáns a pincér, és a leghíresebb galériától is elmegy az ember kedve, ha sorban állás közben hátulról lökdösik, és cifrán káromkodnak is mellé. A turisztika szakma, de a jó hír az, hogy tanulható, az emberi gesztusok pedig nem a pénzen múlnak. De ha az itthoni közlekedés turistaszemmel káosznak tűnik, ha a ferihegyi reptéren nincs szappan, vagy ha a metrón molesztál az ellenőr, úgy elég nehéz. Szerencsés vagyok. A legtöbb helytől, ahol jártam, úgy búcsúztam el: bármikor visszamennék. És nemcsak azért, mert újra szeretném látni Stonehenge szikláit, ismét hallani az óceán moraját vagy mert még egyszer lefotóznám Stockholmot felülnézetből, hanem azért, mert megkaptam azt, amire minden turista vágyik: a vendégszeretetet.

- Száraz Anita -