A hűségükért kellett meghalniuk - Íme az aradi vértanúk utolsó mondatai

Nyíregyháza - Katonához méltatlanul nem golyó, hanem kötél általi halálra ítélték őket.

– Soha nem hiábavaló a hazáért hozott áldozat – fogalmazta meg a hitvallását dr. Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásokkal kapcsolatban.

– Az ország az események 18 hónapja alatt a nagyhatalmak és a környező kis nemzetek ellen próbálta védeni az áprilisi törvényekben megfogalmazódó igazságokat. A függetlenségről, a polgári átalakulásról volt szó, s tulajdonképpen ekkor teremtődik meg a nemzetállam, amely megpróbálja – nemzeti bankkal, önálló pénznemmel, oktatással, kultúrával, önálló hadsereggel – megteremteni a saját függetlenségét – idézte fel az előzményeket a múzeumigazgató.

– Ausztria mindebbe nem tudott belenyugodni, s fel is lépett a szabadságtörekvésekkel szemben, követelve, hogy hazánk mondjon le az önállóvá válásról. Mivel ez nem ment könnyen – az európai forradalmak még tartották bennünk a lelket – felhergelték ellenünk a nemzetiségeket, akik – látva, hogy a magyarok széthúzástól tartva nem engednek – rá is támadtak a fiatal államra. Egy ideig mindezt lehetett kezelni, de Jellasics 1848 őszén a kamarilla tudtával megtámadta Magyarországot. Elkezdődött az önvédelmi harc, jött a pákozdi győzelem, V. Ferdinándot Ferenc József váltja a trónon, az udvar színt vall, s decemberben Európa legjobb hadserege megtámadja a hazát. Még ezt is visszaveri a magyar honvédsereg, s ekkor nőnek fel a harcokban tábornokká azok a vezérek, akikből később az aradi vértanúk válnak.

– Ha ki kellene emelni egyet a helytállók közül, talán Damjanich Jánost választanám. Ő fogalmazta meg a feleségének, Emíliának írt levelében, hogy azért kell bűnhődniük, amiért másokat kitüntettek volna: a magyar honnak és a magyar alkotmánynak tett hűségükért. De majd az Úristen a másvilágon ezért minket megjutalmaz – írta. A császári és királyi hadseregből átállt magyar tábornokokat azzal is büntette az uralkodó, hogy katonához méltatlanul nem golyó, hanem kötél általi halálra ítélte őket. Damjanichnak végig kell néznie a társai halálát, s amikor a hóhér tizenegyediknek szólítja, dühösen mordul fel: „Nekem, aki mindig első voltam a csatákban, utolsónak kellett maradnom!?” Büszkén megy a bitófa alá, s még a bakóra is rászól a legenda szerint, figyelmeztetve, nehogy felborzolja a szakállát. Ehhez hihetetlenül nagy lelkierő kell. Nem véletlen, hogy ezek a hősök máig nem tűntek el a történelem színpadáról. A nyíregyházi Damjanich-szobornál mi is évről évre fejet hajtunk a hősök emléke előtt – zárta mondandóját a múzeumigazgató.

A kivégzett tábornokok utolsó mondatai

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük!

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Névadók lettek a vértanúk

Kevés olyan kistelepülés van hazánkban, ahol minden aradi vértanú emlékét egy-egy utcanév őrzi. Vaja, az ősi város, melynek nevét az oklevelekben 1272-ben említik először, ezek közé tartozik. 1940-ig olyan neveket kaptak Vaja utcái, amelyek arra utaltak, hogy hová vezetnek.

– Mivel a településnek pontosan 13 utcája volt, ezeket – Molnár József főjegyző javaslatára – az aradi vértanúkról nevezték el, mivel a történelmi emlékezethez közel álltak az 1848/49-es szabadságharc eseményei – meséli Molnár Sándor múzeumigazgató. – Vaja őrzi a vértanúk emlékét. Minden évben megemlékezünk az Aradon kivégzett honvédtisztekről. Az idei évfordulón, csütörtökön a helyi Molnár Mátyás iskolában a 2. tanítási órán irányítják rá a fiatalok figyelmét a történelmi tényekre és tettekre – tette hozzá.

KM