Helyi közélet

2016.10.29. 11:44

Első díj a memoárért

Nyíregyháza, Kaposvár - Országos szépirodalmi versenyt nyert az „Arany” diákja; Trizner Laura.

Nyíregyháza, Kaposvár - Országos szépirodalmi versenyt nyert az „Arany” diákja; Trizner Laura.

Az országos szépirodalmi pályázat nyerteseit a Kaposvári Egyetemen hirdették ki a napokban. A díjakból jutott megyénknek is, ugyanis Trizner Laura, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola középiskolás diákja vehette át a győztesnek járó oklevelet és díjat.

Az országos megmérettetést a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság hirdette meg, „A magyar szabadság éve” elnevezésű programsorozat keretében.

Összesen kilencven pályamű érkezett a vers, novella és memoár kategóriákban meghirdetett pályázatra. A 18 esztendős Trizner Laura memoárjával pályázott, ami elnyerte a szakmai zsűri tetszését, s bár ő volt az egyik legfiatalabb pályázó, írását 1. helyezéssel jutalmazták.

Hatott a zsűri érzelmeire

– Mozgalmas volt számomra az elmúlt időszak, hiszen ez év augusztusában vehettem át a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, amelyet a magyar nyelv és a bölcsészettudomány területén elért eredményeim alapján érdemeltem ki. Az év elején a Miskolci Egyetem országos esszépályázatát nyertem meg, míg az előző évben a nyíregyházi önkormányzat középiskolás diákoknak kiírt irodalmi pályázatának nyertese lettem – tájékoztatta lapunkat Laura. – Erre a legutolsó pályázatra a történelemtanárom, Lamosné Szabados Enikő hívta fel a figyelmemet. A sikerben neki is része van, sokat segített nekem a felkészülésben.

Mint a Kaposvári Egyetemen megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen elhangzott, a nyíregyházi diáklány írása hatott a zsűri érzelmeire, magasra értékelték a nyertes pályázó erkölcsi magatartását, gondolkodásmódját.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában