Helyi közélet

2016.10.09. 21:39

Küldjön hírt - „A sakk összeköt minket”

Nyíregyháza - A Világsakkfesztivál célja , hogy tíz éven belül a világ öt kontinensén egyszerre ötmillió ember sakkozzon a fesztivál napján.

Nyíregyháza - A Világsakkfesztivál célja , hogy tíz éven belül a világ öt kontinensén egyszerre ötmillió ember sakkozzon a fesztivál napján. A sakkban a legkülönbözőbb generációk találhatják meg a közös élményeiket. A sakk, mint sport, játék, élmény, és mint oktatási módszer sokszínű összekötő kapocs. Másodszor vehettünk részt a Világsakkfesztiválon. Tavaly iskolánkból, a Kazinczy Ferenc Tagintézményből közel 80 gyermek szerepelt SAKKmese című előadásunkkal. Az idén kolléganőmmel, Simonné Gincsai Ritával a SAKKPALOTA sétányon vártuk az érdeklődő gyermekeket. Összesen hat állomása volt a sétánynak: Keresztes Király, Vendi Vezér, Bumm Bástya, Futi Futó, Hopp Huszár és Pici Gyalog.

A gyerekek játékos feladatok jó megoldásával pecséteket gyűjtöttek, amit ajándékokra válthattak. Három kolléganőnk (Bolló Sándorné, Heteyné Timándi Tünde, Tóth Brigitta) a SAKKPALOTA WORKSHOP bemutatóján vettek részt, ahol megismerkedhettek az első osztályos Sakkpalota interaktív tananyaggal. Ezután a mozgásos játékok bemutatóját láthatták, majd a várva várt 3. osztályos tananyagot mutatta be röviden Őryné Gombás Csilla.

Egy igazán mozgalmas és izgalmas nap után sok élménnyel gazdagodva indultunk haza Budapestről.

- Maczinkóné Halász Erika -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában