2016.10.13. 13:22

Tudományos elitkutatás a Nyíregyházi Egyetemen

Nyíregyháza - Amióta magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült prof. dr. habil N. Szabó József, azóta is fáradhatatlan lendülettel és kitartással kutatja a tudományos elitek és a politika viszonyát 1945-1948 között, amit nem csak országosan, hanem nemzetközileg is elismernek. A Nyíregyházi Egyetem Társadalomtudományi Intézetének professzor emeritusa gazdag publikációs listával bír: több mint 270 tételt – monográfiák, kismonográfiák, könyvek, tanulmányok, cikkek, nemzetközi tudományos konferenciák – mutathat fel.

– A tudományos elit és a politika viszonya a történelem során különböző formákat öltött, de minden időszakban a hatalomnak szüksége volt a tudásukra, a tudósok sem függetleníthették magukat a hatalomtól – állapította meg. Hozzáfűzte: – A tudományos eliteket – amiket a társadalom is elismert, presztízse volt a csoportnak – az igen nagy kihívás a XIX. század végén érte. A tömegtársadalom, a tömegdemokrácia megjelenése után egyesek veszélyeztetve látták az elit helyzetét. Féltették a nyugati civilizációt a tömegtől (erről szól Oswald Sprengler: A Nyugat alkonya és Ortega: A tömeg lázadása könyve). A félelem a tömegtől igazolást kapott a kommunizmus létrejöttét és elterjedését követően.

– A kutatás azért lényeges, hogy feltárja: egy pluralista rendszerben (1945-1948), ahol a kommunista párt is verseng a hatalomért, miként viszonyulnak a különböző politikai erők az egyes, különbözőképpen „hasznosítható” tudományos elit csoportokhoz. Az orvosok, a jogászok, a társadalomtudósok, a természettudósok, az agrártudósok, a műszakiak tudományosan nagy fontossággal bírnak azért, hogy útban a kommunizmusba (1946 ősze-1948) az egyes tudományos elitcsoportok, miként preferálódtak az egyes pártok, különösen a Magyar Kommunista Párt részéről.

A tudományos elit mindenkor a nemzeti felemelkedés és a modernizáció meghatározó csoportja. Olyan tudás birtokosa, amelyet egyetlen hatalmi elit sem nélkülözhet és hosszútávon nem pótolhat mással – súlyos megrázkódtatások nélkül.

Önpusztító politikai rendszerek megpróbálták (például Pol-Pot Kambodzsában), az „eredmény” láthatóvá vált. Diktatórikus rendszerek is igénybe vették a régi tudományos eliteket, de szelektíven. A humán társadalomtudományi elitre sem a sztálinizmusnak, sem Hitlernek nem volt szüksége, mert ezek a csoportok tükröt tartottak a hatalom elé. A természettudományos-műszaki elitre nekik is szükségük volt, ezért azt igyekeztek megnyerni. Az egy más kérdés, hogy ezek a tudományos elitcsoportok miként szolgálják ki az esetleges embertelen célokat. Sajátos helyzetben van az orvostudományi elit, mely a legkevésbé volt ideologikus politikai érdekektől, mégis kiemelt szerepet kapott. A tudományos elitek konvertibilitása azért viszonylag zökkenőmentes, mert elitbe kerülésük is benn maradásuk nem rendszerspecifikus okoktól, hanem tudományos teljesítményektől függ. A tudományos kiválóság nem csak presztízst jelent, hanem némi függetlenséget is nyújt. A tudományos elitbe tartozást és a részbeni szabadságot demokratikus politikai rendszerekben a társadalom és a mindenkori hatalom egyaránt elfogadja. Azonban bármennyire független is a tudományos elit különféle okok miatt csak a legtisztább pluralista demokráciában őrizheti meg függetlenségét. Mivel a két világháború közötti Magyarországon nem létezett modell értékű polgári demokrácia, ezért a tudományos elit és a hatalom között közvetlen kapcsolódási pontok voltak, a tudományos elit egy része az uralkodó osztályból származott. A hatalom kultúrpolitikai lépései és tudománypolitikai céljai hatással voltak a tudósokra. A hatalmi elithez közel állók jobb pozícióba kerültek. A tudományos elit „függetlensége” ellenére a politikai élet részévé vált, voltak olyanok is, akik kormányzati szerepet vállaltak. De a hatalomban részt vevők többsége szakmai, tudományos képességei alapján kapott megbízást.

áA magyar tudományos elitet a második világháború után nagy kihívás érte. A tudósok zöme kihívásként élte meg a politikai rendszerváltozást és a tudományos elit modernizálását. A politikai erők megkülönböztetett, ugyanakkor differenciált tisztelettel fordultak az elit egyes csoportjaihoz.

A kutatás a politikának az egyes elitcsoportokhoz való viszonyát elemzi. Arra törekedtem, hogy feltárjam: milyen viszonya volt a politikának a tudósokhoz 1946-1948 között. Ez azért is lényeges, mert az első szakaszban (1945-1946) a demokrácia kiépítése volt a feladat, amit valamennyi párt elfogadott. 1946 őszétől a Magyar Kommunista Párt a nép demokratikus (kommunista) átalakulást tűzte ki célul, ami alapvetően módosította a baloldali pártok viszonyát a különböző tudományos elitcsoportokhoz. A kutatás eredményeit nem csak a tudósok olvassák érdeklődéssel, de az elitek iránt mindig nagy az érdeklődés a társadalom széles rétegei részéről.

KM-LTL