Helyi közélet

2016.12.06. 16:09

Milán megmentené az iskoláját

Laskod - A laskodi kisdiák a Fölszállott a páva középdöntőjében bizonyíthat.

Laskod - A laskodi kisdiák a Fölszállott a páva középdöntőjében bizonyíthat.

Egyedüli szabolcs-szatmár-beregiként a 9 éves laskodi Tomócsik Milán a Fölszállott a páva elnevezésű népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor középdöntőjében bizonyíthat ország-világ előtt.

A műsorban 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek, a hangszeres szólisták és zenekarok, a táncos szólisták és táncospárok, valamint a néptáncegyüttesek.

Tomócsik Milán két éve kezdett el táncolni a Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola növendékeként. Az írás-olvasás és számolás tudományát a laskodi Platánfa Általános Iskolában sajátítja el.

– Milán régóta szeret táncolni. Igazán akkor tudatosult benne el az az elszántság, hogy igazán jó néptáncos legyen, amikor Hoksz

Attilával, a tavalyi Fölszállott a páva győztesével megismerkedett és táncolhatott. Jóbarátok lettek, és azóta is együtt táncolnak a

Dombrádi Rétközi Hagyományőrző Csűrdöngölő Egyesületben. Attila lett Milánnak az egyik legnagyobb szurkolója – említette Szalkayné Szénégető Krisztina, aki Oszlánszki Patrikkal a felkészítő tanára, és Andóné Kujbus Nóra, a Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője is támogatja, felügyeli a szakmai munkát. Több mint 2000 (!) jelentkezőből válogatták be Milánt a sátoraljaújhelyi területi

válogatóba, ahol a maximális 70 pontot kapta. A válogató után érkezett a hír: bejutott a 48 közé, akik élő adásban mutathatják be

tánctudásukat. A balatoni tábort követte az elődöntő, ahonnan Sebő Ferenc, a zsűri elnöke juttatta tovább szabadkártyával.

– Milán azért is nevezett be a Fölszállott a páva versenyre, hogy megmentse iskoláját, mivel 72 tanulója van, és el akarják vinni a felsősöket. Azonban ő nem szeretné, hogy ez így alakuljon, mert ő is lassan felsős lesz, és nagyon szereti ezt a családias hangulatú iskolát.

– Be szeretném bizonyítani, hogy egy olyan kis településen, mint Laskod, igenis vannak tehetségek – jelentette ki Tomócsik Milán, aki a Duna Televízió pénteki középdöntőjében kaphat még esélyt a további szereplésre.


A zsűri

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában