2017.02.21. 17:14
Még a tiszteletes úr is táncra perdült a határnyitáskor
Garbolc, Zajta - Tagadhatatlan, hogy történelmi pillanatnak lehettek részesei mindazok, akik ott voltak az elmúlt szombaton a Garbolc–Szárazberek közötti közúti határátkelő megnyitásán, e jelentős esemény mellett azonban további emlékezetes, sőt megható jelenetek tették felejthetetlenné a napot.
Garbolc, Zajta - Tagadhatatlan, hogy történelmi pillanatnak lehettek részesei mindazok, akik ott voltak az elmúlt szombaton a Garbolc–Szárazberek közötti közúti határátkelő megnyitásán, e jelentős esemény mellett azonban további emlékezetes, sőt megható jelenetek tették felejthetetlenné a napot.
Zarándokhely lett a szobor
Kezdődött azzal, hogy reggel a térség polgármesterei – több mint harmincan – „megszállták” Garbolcot, hogy részesei legyenek a nem mindennapi eseménynek. Látványos és ugyanakkor felemelő érzés is volt, amikor az ünnepség után a szatmári önkormányzatok kisbuszai egymást követve, hosszú konvojban átlépték a határt, hogy aztán majd Szárazberek–Lázári–Nagypeleske érintésével Zajtánál visszatérjenek Magyarországra. Az említett települések lakói bizony ki is szaladtak az utcára, hiszen még soha nem láttak a lakóhelyükön egyszerre ennyi magyar rendszámú autót.
A határnyitás krónikásának szólnia kell a zajtai férfikarról, amely I. és II. világháborús katonadalokkal tette emelkedettebbé a hangulatot, de meg kell említeni Ilonczai Zsombort is, Szárazberek református lelkészét, aki immár 13 éve szolgálja a híveket a határ túlsó oldalán lévő kis településen.
A tiszteletes úr az ünnepségen egy személyben volt bemondó, kezelte a technikai berendezést, aztán pedig beállt a szárazbereki Háromhatár Kulturális Egyesület néptánccsoportjába, hogy legyen párja az egyik táncos kislánynak. Később ő vezette azt az ünnepséget is, amelynek keretében a Magyarországról érkezett harminchárom polgármester elhelyezte koszorúját Bocskai István fejedelem szobránál Szárazbereken, a református templom parkjában.
– A határnyitás segíti a lelki sebek begyógyítását. Illyés Pista bácsi, aki kezdeményezte a Bocskai-szobor felállítását, azt remélte, Szárazberek zarándokhely lesz. A mai napon valóban zarándokhely lett a szobor, hiszen egyszerre ennyi szatmári polgármester még sohasem koszorúzta meg – mondta meghatódva a fiatal lelkész.
A visszatérés napja
A konvojjal utazó polgármesterek és érdeklődők Zajtára megérkezve megkoszorúzták vitéz Gaál Lajos emlékművét. Az ő éberségének volt köszönhető, hogy az eredeti tervnek megfelelően a község Magyarországon maradt, holott a románok szerették volna a magukénak tudni.
Az emlékmű megkoszorúzása előtt Kosztya Zoltán, Zajta polgármestere osztotta meg gondolatait:
– Régóta vártuk ezt a mai napot. A legjobb az volna, ha mindennap átmehetnénk egymáshoz, de majd eljön az is, reméljük, ez a mai határnyitás kezdete egy hosszabb folyamatnak. Nem véletlen, hogy vitéz Gaál Lajos kopjafája előtt állunk. Ha nem olyan figyelmes, akkor most Zajta is a Partium része lenne. Bízom benne, hogy a térség polgármestereivel együtt ünnepelhetjük majd júliusban a visszatérés napját, addigra remélhetőleg a kormány dönt arról is, hogy Zajta megkapja a leghűségesebb falu címét.
Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke először is köszönetet mondott dr. Tilki Attila országgyűlési képviselőnek azért a sok munkáért, amit az útépítésbe és a határnyitásba fektetett, majd így fogalmazott: – Több év telt el, mire a tervből valóság lett. Rögös volt az idáig vezető út, de most már átélhettük a határnyitás előnyét, emlékezetes marad mindnyájunk számára ez a nap.
Csak összefogással lehet
Az ünnepség után dr. Tilki Attila a következőket mondta érdeklődésünkre:
– Nagyon fontos a határ mellett lévő településeknek, hogy az uniós támogatásból megépült utakon forgalom legyen. Ebben segít a szombatonkénti nyitva tartás. Most azon dolgozunk, milyen módon lehetne elérni, hogy a hét minden napján járható legyen a határ a kulturális, a gazdasági és a családi kapcsolatok ápolása érdekében. Jelképes volt a szárazbereki templomnál a koszorúzásunk. 1606-ban Bocskai fejedelmet fogadták ott a szatmári nemesek. Arra kértem a térség polgármestereit, jöjjenek el, és a részvételükkel – azon túl, hogy használjuk is az újonnan megnyílt határt – jelképezzük azt, csak egymással összefogva, csak Szatmár összefogásával lehet eredményt elérni.
KM-MML
Most a lakosságon áll, hogy kihasználja a határnyitással a kulturális, gazdasági és rokonsági kapcsolatokat.