Helyi közélet

2017.03.29. 10:01

Emléktáblával tisztelegnek az egykori igazgató előtt

Nyíregyháza - Még láthatta beérni élete munkájának gyümölcsét.

Nyíregyháza - Még láthatta beérni élete munkájának gyümölcsét.

– Dr. Csallány Dezső régész élete egyik legnagyobb tudományos műve, a Kárpát-medence avar kori emlékanyagának megírása után, 1954-ben került Szegedről Nyíregyházára. Az Egyház utcai igazgatói irodában született meg a gepidák történetét összefoglaló munkája, melyért kandidátusi címet kapott a Magyar Tudományos Akadémiától, s több európai tudományos társaság tiszteletbeli tagságát nyerte el – ismertette Holmár Zoltán történész kedden az egykori múzeumigazgató halálának 40. évfordulója alkalmából átadott emléktábla felavatásán.

A költözés mellett döntöttek

– Alapítója volt a Jósa András Múzeum évkönyvének, elindította a Szabolcs-Szatmári Szemlét is, és a megyei napilap hasábjain is rendszeresen beszámolt egy-egy új felfedezésről. Kiállítási épülettel bővítette a múzeumot 1959-ben, két évvel később pedig egy egész megye múzeumi hálózatának vezetője lett. Az intézmény alapításának 100. évfordulója alkalmából készült írása ad számot a gyűjtemény nagyságáról. Még részese lehetett annak, hogy elkészült a Sóstói Múzeumfalu beépítési terve, s még igazgató volt, amikor 1972 elején megszületett a döntés: a múzeum új épületbe költözhet. Úgy búcsúzhatott munkatársaitól 1972-ben, hogy végre méltó helyen tudhatta elődei és saját maga keze munkáját. Életének 74. évében, 1977. március 28-án hunyt el.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában