Helyi közélet

2017.03.11. 09:32

Favágók leltek a holttestre a baktalórántházi erdőben

Ópályi, Baktalórántháza - Tavaly január elején tűnt el Ópályiból az 53 éves L. Györgyné. A kétgyermekes, gyógyszeres kezelésre szoruló édesanyát több mint egy évig várta, kereste a családja, azonban kedden holtan találtak rá a baktalórántházi erdőben – gyilkosságra utaló körülményről nincs tudomásunk.

Ópályi, Baktalórántháza - Tavaly január elején tűnt el Ópályiból az 53 éves L. Györgyné. A kétgyermekes, gyógyszeres kezelésre szoruló édesanyát több mint egy évig várta, kereste a családja, azonban kedden holtan találtak rá a baktalórántházi erdőben – gyilkosságra utaló körülményről nincs tudomásunk.

Reménység, bizonytalanság

A rendőrségre március 7-én, kedden 19 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a baktalórántházi erdőben fakitermelést végző munkások egy holttestet találtak. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a ­haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja – tájékoztatta lapunkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Mélységesen megdöbbentette Ópályi lakosait, hogy a település egyik lakója, a 2016. január 4-én eltűnt asszony holttestét a napokban a baktalórántházi erdőben találták meg, hiszen mindenki reménykedett abban, hogy épségben visszatér majd. Mint a megkérdezett helybeliek elmondták, eltűnésekor nagy volt a bizonytalanság, senki nem tudta, mi történhetett vele, senki nem tudta, hová készült, nem mondta senkinek sem, hová akart utazni.

Sokan keresték

Eltűnése után az önkormányzat a polgárőrök, a közmunkások és vadászok bevonásával a település határában, a Kraszna-parton, a Mátészalka felé vezető vasút mentén is kerestette, de nem találták meg. A községben az a szóbeszéd járta, hogy a vasútállomás közelében lévő autóbusz-megállónál látták utoljára, a Nyíregyháza felé közlekedő buszra várt. El is utazott Baktalórántházáig, de hogy ott mi történhetett, azt majd csak a vizsgálat fogja kideríteni.

Órákig helyszíneltek

Baktalórántházi forrásokból úgy értesültünk, hogy L. Györgyné holttestét a város határában álló benzinkút mögött, az úttól két–háromszáz méterre találták meg. Úgy tudjuk: valószínűleg régebb óta feküdt ott a holttest, erőszaknak nem volt nyoma, az elhunyt ruházata ép volt, táskáját – benne az irataival – mellette találták meg. A rendőrök és a fehér ruhás szakemberek órákig helyszíneltek.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában