Helyi közélet

2017.05.31. 11:19

Jól ismerik a haza értékeit a tiszaszalkai diákok

Tiszaszalka - A Kárpát-Medencei Értékőrző vetélkedő döntőjén a Parlamentben a Tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola csapata szoros versenyben a 2. helyezést szerezte meg, és ezzel öregbítette Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jó hírnevét az országban.

Tiszaszalka - A Kárpát-Medencei Értékőrző vetélkedő döntőjén a Parlamentben a Tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola csapata szoros versenyben a 2. helyezést szerezte meg, és ezzel öregbítette Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jó hírnevét az országban.

A többkörös vetélkedő nemzeti elődöntőjét még áprilisban rendezték meg Lakiteleki Népfőiskolán. Ide minden megyéből egy általános iskolás és egy középiskolás csapat érkezett és képviselte saját megyéjét, valamint Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból is érkeztek csapatok.

Filmet is forgattak

Az elődöntőben legjobbnak bizonyult tizenhárom döntős csapatnak a végső megmérettetésben öt feladattípusban is helyt kellett állnia. A verseny a csapatok saját készítésű, hungarikumokról vagy magyar értéktári elemekről forgatott filmjével indult, majd totó és barkóba következett 13 hungarikum képviselő közreműködésével. A gyermekek hungarikumpuzzle-ben és most mutasd meg játékelemben is bizonyíthatták kreativitásukat.

A vetélkedő döntőjének eredményét délután hirdette ki a zsűri. Szakáli István Loránd, a Hungarikum Bizottság titkára, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a döntőbe jutott diákok a Kárpát-medence legjobbjai, a nemzeti értékeinkkel kapcsolatos széles körű ismeretekkel rendelkeznek. Sok akadályt legyőzve kerültek ide és bizonyították tudásukat. A diákok könyv és hungarikum ajándéktárgyak mellett vásárlási utalványt kaptak nyereményül.

Jutalomkirándulás

A győztes csapatok egy kétnapos, hungarikumhelyszíneket érintő kiránduláson is részt vehetnek, mely során tovább bővíthetik a nemzeti értékeinkkel kapcsolatos ismereteiket. A második helyet megszerző Tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola csapatának tagjai: Bajusz Botond, Kósa Kristóf, Morvai Dániel, Tóth Krisztián Zsolt. A szép sikert elért fiatalokat és felkészítő tanáraikat a napokban köszöntötte a tiszaszalkai oktatási intézményben dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár bizottság alelnöke és Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában