Helyi közélet

2017.05.10. 11:15

Megmutatták, mit tanultak a mándoki iskolások

Mándok - Sikeresen zárult az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola I. tanulmányi versenye Mándokon, ahol közel ötszáz gyerek – a kisiskolásoktól a felsősökig – húsz produkcióval mutatkozott be.

Mándok - Sikeresen zárult az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola I. tanulmányi versenye Mándokon, ahol közel ötszáz gyerek – a kisiskolásoktól a felsősökig – húsz produkcióval mutatkozott be. Az iskola fontosnak tartja, hogy a növendékek az egész évben tanult tánclépéseket, koreográfiákat profi körülmények között, telt házas művelődési házban, neves szakemberek előtt mutathassák be. Amíg a zsűri értékelte a produkciókat, az X-Faktorból jól ismert Ham Ko Ham zenekar szórakoztatta a szülőket és a végeredmény miatt izguló gyereket. Gál Sándor, az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta: az intézmény minden támogatást megad ahhoz, hogy a csoportok más megyei és országos versenyen is bemutatkozhassanak. Kiemelt figyelmet fordítanak a szólista palánták fejlődésére, hiszen a jövő táncosgenerációja ezekben a gyerekekben lakozik.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában