Helyi közélet

2017.05.18. 10:50

Megy a huzavona: Mennyit ér a volt pártház?

Nyíregyháza - Nem az áron aluli 140, hanem mindössze 95 millió forintért adták el a megyeszékhely emblematikus épületét, a volt MSZMP-székházat – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Lövei Csaba.

Nyíregyháza - Nem az áron aluli 140, hanem mindössze 95 millió forintért adták el a megyeszékhely emblematikus épületét, a volt MSZMP-székházat – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Lövei Csaba.Az Együtt nyíregyházi elnöke, önkormányzati képviselő emlékeztetett rá, hogy március végén ugyanitt, a most már Szarvas Irodaház előtt állva, annak a reményüknek adtak hangot, hogy a rendőrség hivatalból indít nyomozást az áron aluli értékesítés miatt, s jelezték: a nemzeti fejlesztési miniszternek írásbeli kérdést tesznek fel az ügyben.

Elherdált vagyon

– Kiderült, hogy nem 140, hanem nevetséges és felháborító 95 millió forintos áron adta el az állam az ingatlant, ami a város frekventált területén egy családi ház ára – tett összehasonlítást a képviselő, majd hangsúlyozta: megdöbbentő, hogy a megyei rendőr-főkapitányság megtagadta a nyomozást, amit egy magánszemély tett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. – A Szabó Szabolcs országgyűlési képviselőnek a miniszter nevében válaszoló Fónagy János parlamenti államtitkár szavaiból kiderült, a minisztériumnak nem állt rendelkezésére a korábbi értékbecslés, a város pedig nem tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy államiból önkormányzati tulajdonba kerüljön a 4000 négyzetméteres ingatlan.

– Ha a 95 millió forintos vételárhoz hozzávesszük a rekonstrukció becsült 80 millió forintos árát, akkor is áron alul cserélt gazdát. Amennyiben a független szakértők ettől jóval magasabbra értékelik az épületet, akkor az Együtt tesz az ügyészségen feljelentést, mert megengedhetetlen, hogy a város értékeit elherdálják – mondta, valamint átadta a sajtó képviselőinek a rendőrség nyomozást elutasító határozatát, s Fónagy János írásbeli válaszát is.

Nyílt és átlátható

– A Szarvas utca 1–3. szám alatti ingatlan értékesítését megelőzően készült értékbecslés. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban nem áll rendelkezésre a tárgyi szakvélemény – olvasható dr. Fónagy János parlamenti államtitkár válaszában. A dokumentumból kiderül, hogy az irodaház 45 évvel ezelőtt épült rendkívül elavult és rossz konstrukcióban, az állam tulajdonosként több tízmillió forintot költött a karbantartásra, de azonnali 80 millió forintos sürgős felújításra szorul, így a statikai vélemény is azt állapította meg, hogy ez a ráfordítás nem minősülne értéknövelő beruházásnak. E jelentős költségek miatt döntött úgy a város, hogy a tulajdonszerzésről és a vagyonkezelésbe átvételről lemond, de hangsúlyozta: kiemelten fontos érdek, hogy a városképi szempontból központi helyen lévő épület felújítása megtörténjen.

A nyílt eljárás során a legmagasabb vételárat kínáló, a pályázatot együttesen benyújtó BAK Holding Kft. és a PV Zöldenergia Kft. szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát. Az államtitkár azzal zárta válaszát: a benyújtott dokumentumok alapján a vevők átlátható szervezetnek minősülnek.

KM


A rendőrség elutasította a feljelentést

A megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya az elutasítás indoklásában azt írja: a feljelentéssel érintett ingatlan értékesítése esetén nem állapítható meg az, hogy bárki megszegte volna a vagyonkezeléssel összefüggő kötelezettségét, és ezzel összefüggésben vagyoni hátrányt okozott volna. A határozat szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. tavaly májusban utasította a Regionális Fejlesztési Holding Zrt.-t (ennek tagja az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. is), hogy az országban 38 ingatlant értékesítsenek. A tulajdonosi döntés értelmében a meghatározott minimum vételár 88 millió 870 ezer forint volt, a beérkezett árajánlat 95 millió forintról szólt, így ezen az áron eladták az épületet. Az eljárás során azt is megállapították, hogy az irodaház fenntartása veszteséges volt, a statikai felmérés szerint 80 millió forintot kell rákölteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában