Alig várom a következőt

Ismerek olyan családot, ahol a szülők mindig külön géppel repülnek – ha bekövetkezne egy légi katasztrófa, a gyerekeik nem maradnának teljesen árván. Száraz Ancsa írása.

Vannak, akik semmi pénzért nem ülnének repülőre, számos élménytől fosztva meg ezzel magukat, mások a légi közlekedés helyett inkább fél napokat autóznak vagy vonatoznak – így tett például az Arsenal és a holland labdarúgó-válogatott remek játékosa, Dennis Bergkamp is: ő volt a nem repülő hollandi. Én viszont ha tehetném, a Nyíregyháza–Tiszabercel távolságot is repülővel tenném meg. Általános iskolásként egy pályázat eredményeként élhettem át először a csodát – és mert a sors kegyes hozzám, azóta már több tucatszor. Egyik sem volt tucatélmény: kiváló pilótákat rendelt mellém az ég, akik tökéletes landolásokkal és zökkenőmentes repülésekkel érték el, hogy alig várjam a következőt.

Mivel utasként ott fenn nem sokat tehetek, soha nem aggódom. Volt azonban két út, amikor felmerült bennem: talán itt a vég. Egyszer egy katonai gépen ültem, amit úgy dobált a szél, mint ha falevél lenne. De mivel magas rangú politikus is velünk utazott (illetve mi vele), tudtam, hogy rá nagyon fognak vigyázni, azaz nem zuhanhatunk le – így is lett. Amikor pedig riportkészítéshez ültem vitorlázógépbe, mindent elmagyaráztak, kivéve azt, hogy amikor a csörlő leoldódik, a gép több métert zuhan. – Így nagyobb volt a meglepetés – mondta a pilóta mosolyogva, és milyen igaza volt…! Ki gépen száll fölébe, tudja, hogy az élmény mindig hordoz magában veszélyt, és bár szerencsére nagyon ritkák a tragédiák, minden szomorú eset rádöbbent bennünket arra: az ég kiszolgáltatottjai vagyunk.

- Száraz Ancsa -