Sokan alig hiszik el, hogy nem lát a nagyecsedi néptáncos

Nagyecsed - Szántó Sándor nem csupán remekül ropja, mellette táncegyüttes-vezető, íjászkodik, ügyes kezű makettépítő, szép reményű helytörténész és feltaláló, s nem mellesleg bőröző és csuhéfonó. Dorombon és tárogatón is jól muzsikáló hangszeres, szaxofonos, s a dobot is megpergeti néha. S mindezeket úgy műveli, hogy 9 esztendővel ezelőtt elvesztette a szeme világát. Természetesen nem mindjárt erről kezdtünk beszélgetni. Inkább az öröm pillanatait kerestük.

Szántó Sándorhoz elsősorban azért autóztunk ki Nagyecsedre, hogy megkeressük, hol terem a boldogság egy olyan férfi életében, aki ma már a legapróbb örömöt is megbecsüli. Honnan máshonnan indulhattunk volna el ezen a nem mindig egyenes úton, mint a gyermekkortól.

– Negyedikes koromban álltam be a művelődési ház néptánccsoportjába, Laczkó Róza nénémékhez, míg egy évre rá fel nem oszlottak. Valahogy megtetszett a népzene. Előtte Oláh Murguly Lajos bátyám – ma már a népművészet ifjú mestere – mutogatott néhány figurát. A testvérével jártak szántani, s amíg a bátyja szántott, ő táncot tanított. Nem ülhettem fel a ló hátára addig, amíg utána nem csináltam a lépéseket. Aztán 20 évesen lett közöm ismét a tánchoz, amikor Nagyecsed visszakapta városi rangját. Alapító tagja lettem a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Néptánccsoportnak – sorolta.

Versenyekről, aranysarkantyúról s effélékről egy vidéki táncos nem is álmodhatott, mondta el, amikor az ambícióiról kérdeztük. Így aztán neki sem nagyon jutott eszébe, hogy profi néptáncosnak álljon. Örült, hogy egyáltalán táncolhat.

Azok a szörnyű gondolatok

Mátészalkán bútorasztalos szakmát tanult, utána jött a technikum, majd a soproni faipari egyetem. A fiatal faipari mérnököt Budapesten biztos munka várta, s néha el-eljárt táncolni a Bartók Néptáncegyüttesbe. Akkoriban látott hozzá a bútorkészítéshez, s életének ebben a szakaszában került kezébe az íj is. Másoddiplomás

közgazdászhallgatóként Nyíregyházán szakmára tanította a Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakiskola asztalosait. Aztán 2008-ban, 32 éves korában minden rosszra fordult. Előbb az egyik, nem sokkal utána pedig a másik szeme is bevérzett…

– Magamat és az orvosokat is hibáztatom – morzsolta a szavakat a fogai között. – Ma már tudom, egyértelmű jelei voltak a betegségnek, mégsem vették azonnal észre, s csak az utolsó pillanatban vittek el szemfenékvizsgálatra is.

Azért bízom benne, hogy föltalálnak erre is valami csodamódszert – tette még hozzá, s látszott rajta, közel tíz éve képtelen földolgozni ezt az állapotot. Végül nem is titkolta: szörnyű dolgokat vett a fejébe. Nem véletlenül tanulta meg elsőként a hurok kötését. Háromszor is megkötötte, de nem volt mersze, hogy elrúgja magát az ismeretlenbe. – Sok minden más lenne, ha élnének a szüleim. Édesanyám – aki 2012-ben halt meg – még tandemezett is velem… – folytatta csöndesen, s érezni lehetett, már másutt, valahol messze jár.

Ecsedre hazakerülve 2 évig még el-eljárt a régi táncegyüttesbe, de valahogy megsejtette, nem látják már annyira szívesen. Akkor egy utcabelijével megalakította az Ecsedi Árvalányhaj Hagyományőrző Csoportot, s miután ennek is szakítás lett a vége, létrehozta az Iringó Táncegyüttest. Lassan a közelmúlt boldog pillanataihoz is eljutottunk. Egészen pontosan 2010-ig, amikor Andóné Kujbus Nóra az első verbunkversenyt megszervezte.

Most is a tekintetet keresi

– Az volt életem egyik legboldogabb pillanata, amikor szólót táncolhattam. Amíg jártam, azt sem hallottam, hogy tapsol a közönség. S mennyire boldoggá tett, amikor Nóra azzal emelte ki a verbunkomat, hogy annyi férfierő volt benne. Pedig egy kicsit a cimbalmosra és a bőgősre is ráijesztettem, mert egyszer majdnem beletáncoltam a hangszerükbe. Amikor vakként színpadra léptem, többen nem hitték el, hogy nem látok. Nyilván azért is, mert még mindig keresem a tekintetet, s a mimikám is megmaradt – mondta némi keserűséggel a hangjában.

A vaksága ellenére Szántó Sándor ma mégsem örömtelen ember. Tele van tervekkel, s folyton tanulni szeretne. Szívesen megtanulná a kalotaszegi legényest, s a mezőségi táncdialógust, csak legyen, aki képes lefordítani a mozdulatokat egy nem látó számára. Arra is készül egy ideje, hogy bőrből bicskatokot csinál. A vesszőkasita fonást is megtanulná, s az ecsedi vár makettjét szintúgy ki kellene bővíteni a falu apró házaival a terepasztalon.

Dolgozni szeretne

S mióta szeretne megtanulni néhány Rákóczi-invertitanótát a tárogatón! Nyáron ott a néptánctábor, könyvet írna a megye ostorosairól, s a település régmúltjának a kutatása is bi­rizgálja a fantáziáját. Merthogy kevesen tudják: a Szent Koronát itt őrizték egyszer, a Sárvári domb és az egykori bencés kolostor története is érdekes, s a vecsési töltött káposzta is innen került Vecsésre. De tulajdonképpen az tenné igazán boldoggá, ha rendes munkát kaphatna. Nem könyöradományra vágyik, szeretne megdolgozni a létfenntartáshoz szükséges pénzért.

KM-MJ