Kilátás a világ tetejéről – nyíregyházi szemmel

Nyíregyháza - Megyénkből származik, Amerikában él az első magyar nő, aki a világ tetején állt.

Ugyan Anita az idén nyáron hosszabb időre látogatott Nyíregyházára, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársai pedig lecsaptak a lehetőségre: meghívták, hogy az Utazók a könyvtárban című sorozat keretében bemutassa az érdeklődőknek a magashegyi expedíciók világát. A hegymászónővel az előadása előtt beszélgettünk néhány aktuális témáról, utána ugyanis nehéz lett volna a közelébe férkőzni az érdeklődők, ismerősök gyűrűjén keresztül.

Más szemmel látja

Klein Dávid az idén is arra készült, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül érjen fel a Mount Everestre – mivel kilencedszer sem járt sikerrel, sokan pedzegették, hogy talán a tehetségesebb mászók elől veszi el a lehetőséget.

– Dáviddal több expedíción is részt vettem, s úgy vélem, a média kissé felfújta a kudarcsorozatát, ami egyébként nem példa nélküli: világklasszisokkal is előfordult hasonló – kommentálta a májusi hírt Ugyan Anita, aki Klein Dávidhoz hasonlóan plusz oxigén nélkül szeretett volna feljutni a csúcsra, azonban az utolsó szakaszon úgy döntött, inkább palackkal éri el a célját, mintsem visszaforduljon, közben pedig tapasztalatot, helyismeretet szerez a következő kísérlethez. – Egy évvel később ismét oxigénpalackkal jutottam fel egy kisebb betegség miatt, ami a halálzónában, 8000 méter fölött akár végzetes is lehet – árnyalta a képet.

Ugyancsak a közelmúltban járta be a sajtót, hogy egy földrengés eredményeképpen eltűnt a Hillary-lépcső, a hegymászók életét megkeserítő, csúcs alatti sziklaképződmény. – A képek alapján könnyebb lett a csúcstámadás, a közel függőleges szikla helyett most már hómezőn lehet mászni – vélekedett helyismerettel bíró

beszélgetőpartnerem. Elárulta azt is: álmai vannak, konkrét tervei nincsenek – hatéves a kislánya, ezért az utóbbi években nem volt lehetősége két hónapos expedíciókban részt venni, s immár a hegymászás veszélyeit is egészen más szemmel látja.

Jakhús, lámaáldás

Az Utazók a könyvtárban című előadás-sorozat közel két éve kezdődött, hogy azok is megismerhessék a távoli tájakat, akiknek nincs lehetőségük személyes élményeket szerezni. Ugyan Anita a 2010-es Everest-expedíció képein keresztül mutatott be egy kevesek számára elérhető világot.

– Ez számomra nem csupán a mászásról szól, hasonlóképpen fontos az utazás, a kultúra és az emberek megismerése – mondta az előadó, aki második alkalommal egy kereskedelmi expedícióhoz csatlakozott. – Bár ismeretlenek voltak a mászótársak, ennek nem éreztem hátrányát, az engedélyekkel, teherhordókkal kapcsolatos ügyintézés terhét viszont levették a vállamról. Második alkalommal is Nepálból indultam; a főváros, Katmandu varázslatos hely, kedves emberekkel, rengeteg látnivalóval – viszont érdemes megválogatni, mit eszünk, egy fertőzés miatt könnyen kárba vész a több hónapos felkészülés.

– Már a Himalája lábához eljutni is hatalmas élmény – folytatta a hegymászónő, s közben az alaptáborban készült képeket mutatta. – A tábor 5364 méteren, egy gleccseren fekszik, vagyis folyamatosan mozog. Éjjel hatalmas reccsenéseket lehet hallani, később mégis felértékelődik a tábor kényelme: ennél följebb már nincs wc- és zuhanysátor, s nem szolgálnak fel jakhúst sem a közösségi sátorban. Ebben a magasságban az oxigénszint a fele a tengerszinten mérhetőnek. Az alaptáborból indulva több akklimatizációs útra indultunk, előtte egy láma mindenkit megáldott – a serpák ezt nagyon komolyan veszik.

– Az út gyakran változik – a gleccserhasadékokat létrával hidalják át a serpák –, s gyakoriak a lavinák is – engedett bepillantást a nehézségekbe az előadó, majd hozzátette: jó idő esetén szinte lehetetlen eltévedni, annyian igyekeznek a csúcs felé. – A hármas táborban – 7300 méteres magasságban – már sokasodnak a nehézségek: sűrűsödik a vér, sok folyadékot kell inni, azonban fél óra is eltelik, míg elegendő havat olvasztunk egy pohár teához. Alvás helyett inkább csak szakaszos pihenésről beszélhetünk. A négyes tábornak már a látképe is szörnyű, odáig ugyanis a szemétszedő expedíciók is ritkábban jutnak fel. Innen este tízkor indultunk a csúcsra, hogy legyen elég idő visszatérni. Ezen a szakaszon a mászó már csak a következő lépésre tud gondolni, előny, ha bírja a monotóniát – viszont amikor végre feljön a nap, az csodás élmény.

Lefelé veszélyesebb

– A csúcson fél órát töltöttem, de az nem volt felhőtlen élvezet. Lefelé ugyanis könnyebb kicsúszni, ezért igazán csak az alaptárborban nyugszik meg az ember, és a -35–40 Celsius-fokos hőmérséklet sem kellemes – emlékezett vissza a hegymászó, s szót ejtett az extrém UV-sugárzásról, a befagyott fényképezőgépről és arról, hogy egy-egy expedíción akár hét–tíz kilót is fogyott.

Ugyan Anita nem csak az első, azóta is az egyetlen magyar nő, aki meghódította a világ legmagasabb hegyét. Teljesítményét 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el, a nyíregyházi közönség pedig hosszú tapssal köszönte meg az előadását, amely a rekkenő hőségben hófödte csúcsok közé kalauzolt.

KM-HP

A Zempléntől az Everestig

Ugyan Anita a Krúdy Gyula Gimnáziumban, majd a Testnevelési Főiskolán tanult. Az egész életét végigkíséri a sport: atletizált, azután jött a sziklamászás – először a közeli Zemplénben, majd következtek a magasabb hegyek. Kilenc magashegyi expedíción vett részt; a világ tizennégy nyolcezer méternél magasabb csúcsa közül négyre jutott fel, a legmagasabbra kétszer is.