2017.06.02. 15:41
Novák: a tehetséges fiatalokon múlik a jövő
Budapest - A tehetséges magyar fiatalokon múlik a jövő, rajtuk áll vagy bukik, hogy milyen lesz Magyarország elkövetkező időszaka, hiszen tevékenyen részt tudnak venni az ország formálásában - mondta a család-, ifjúsági- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Novák Katalin az országos középiskolai tanulmányi verseny (oktv) díjkiosztója előtt mondott köszöntőjében azt mondta, akik megmérették magukat ezen a versenyen nemcsak tehetségesek, hanem bátrak is, hiszen több mint húszezren jelentkeztek az oktv-re.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt mondta a diákoknak, hogy mindenki büszke lehet a teljesítményére. Hozzátette: a kormány célja 2010 óta az, hogy minőségi oktatást teremtsen.
- MTI -