Helyi közélet

2017.07.15. 16:43

Címer dinnyéből, rózsa retekből

Nyíregyháza - Legalább egy szekérderéknyi dinnyét kifaragtak már.

Nyíregyháza - Legalább egy szekérderéknyi dinnyét kifaragtak már.

Ha fesztiválokon vagy gasztroeseményeken nagyon sok ember áll körbe egy asztalt, és csodálkozva tekintenek az azon álló alkotásokra, szinte biztosak lehetünk abban, hogy Kígyósi János és Tatai Pál gyümölcs- és zöldségszobrászok munkái a csodálat tárgyai.

És ez nem is csoda, hiszen dinnyéből, tökből, sárgarépából, retekből vagy céklából faragott alkotásaik művészi igényességgel készülnek, megjelenítve neveket, állatfigurákat, címereket vagy akár foglalkozásokat.

Újdonságok a neten

Mindketten mesterszakácsok, közös történetük pedig akkor kezdődött, amikor tíz évvel ezelőtt elmentek egy újfehértói rendezvényre, és találkoztak Tanács Attilával, a többszörös olimpiai bajnok ételszobrásszal. Annyira tetszett nekik, amit láttak, hogy elhatározták: ezt ők is megtanulják. Sikerrel elvégeztek egy tanfolyamot – Tanács Attila azóta is mondogatja, hogy ilyen jó tanítványai ritkán akadnak –, majd elkezdték kikísérletezni, hogy mely zöldségek, gyümölcsök alkalmasak a faragásra.

Egyre több lett a sikerélmény, számos Európa- és világbajnokságon vettek részt, de olimpián is képviselték a magyar színeket, a legtöbb megmérettetésről pedig ezüst- és bronzérmekkel, illetve diplomákkal tértek haza. Úgy érzik, hogy a szakmán belül egy kicsit háttérbe vannak szorítva, ám ezért kárpótolja őket az a megbecsülés és szeretet, amit a rendezvényen tapasztalnak. Folyamatosan képzik magukat – nagyon sok szakkönyvet rendelnek Kínából, de az interneten is találnak újdonságokat.

Amikor a dinnye feladja

– Az ételszobrászatban nincsenek határok, és ebben éppen ez a jó: kiélhetjük benne a kreativitásunkat, szárnyalhat a fantáziánk – mondja Tatai Pál, aki szerint a munkájukban az egyik legfontosabb tényező a zöldségek, gyümölcsök ismerete: tudniuk kell, hogy milyen érési stádiumban lehet hozzákezdeni a faragáshoz. – Az egyik alkalommal, amikor versenyre készültem, hajnali négy körül, amikor már majdnem készen voltam, szétpukkant az éppen akkor faragott dinnyém: annyira feszes volt, hogy nem bírta tovább a faragást. Ilyenkor bosszankodik az ember, azután kezdi elölről – meséli mosolyogva Tatai Pál, akitől megtudtuk: ilyenkor, nyáron sok esküvőre is meghívást kapnak. A párok legtöbbször azt szeretnék, ha a nevüket faragnák ki, de férfi és nő alakot vagy idézeteket is gyakran kérnek tőlük. Ezeket is szívesen elkészítik, hiszen számukra nagy öröm, ha hozzájárulhatnak a fiatalok boldogságához.

Jó, ha három cikket megevett

Állandó társa, Kígyósi János lapunknak azt mondta: legalább egy szekérderéknyi dinnyét használtak el az elmúlt tíz év alatt. Faragás közben jó, ha összesen három cikket megevett, és még mind a tíz ujja megvan – mondja nevetve.

Az alkotásai közül sokra emlékszik szívesen: a Cantemus kórusnak hangszereket faragott, a nyírbátori zenei fesztiválra karmestert, de a répából készült újévi malacait is sokan dicsérték. A legtöbb idő, amit egy kompozícióra töltött, húsz óra volt, de mint mondja, megérte, hiszen nagy sikert aratott vele. Persze, ők sem mindig faragnak, szakácsokként a finom ételekért is rajonganak. Mind a ketten imádják a húsételeket, és gyakran fogyasztanak köretként zöldséget – természetesen faragva...

- KM-SZA -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában