Csendes emberek

Vannak a csendes, halk szavú emberek, akik általában előre szólnak, hogy ebből vagy abból bizony baj lesz. Mondják ők asztalt nem verve, utcán nem menetelve, csak így kevesen hallják meg a hangjukat és értik meg, mit is kellene még időben tenni azon az úton, ahol életveszélyes közlekedni, abban a kereszteződésben, ahol fél centin múlik olykor egy-egy emberélet. Vagy szigorúbb fellépéssel elérni, hogy állatok kínhalála, gyermekek szenvedése ne maradjon visszatartó és elrettentő büntetés nélkül. Bednárik Mónika írása.

De nálunk valahogy úgy működik mindez, hogy kell a tragédia, a sokk… Közlekedési balesetben elhunyt fiatal, hogy a halálutat bővítsék, korszerűsítsék. Elgázolt nagymama az unokájával, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhely legyen ott, ahol már rég sebességkorlátozó táblával, fekvőrendőrrel kellett volna megfékezni az esztelen száguldást, vagy védőkorlátot szerelni annak az iskolának a bejárata elé, ahonnan a gyerekek két lépés után az úttesten járnak.

Sokkoló felvételek megkínzott emberekről, felakasztott egykori házi kedvencekről… Hosszasan lehetne még sorolni a példákat, mikor késtek el a döntéshozók a (jog)szabály­alkotással, a szakemberek a cselekvéssel.

Ha hallgatunk a csendes emberekre, ha nem fordítjuk el a fejünket bántalmazott nőt, gyermeket, szenvedő állatot látva, a mi bátorságunk adhat erőt másoknak is, hogy merjenek szólni. A lehajtott fejek, a lesütött szemek, az elhallgatott mondatok a bűnt és a bűnöst mentik, miközben nem lehet mentségük, s talán elkerülhetnénk egy újabb tragédiát.

- Bednárik Mónika -