Helyi közélet

2017.07.12. 14:29

Sport, kultúra és finomságok

Nyíregyháza - Máris sokan jelentkeztek a szombati sóstói versenyekre.

Nyíregyháza - Máris sokan jelentkeztek a szombati sóstói versenyekre.

Javában tombol a turisztikai főszezon Sóstón, s a hétvégén újabb programokkal bővül az egyébként sem szűkös kínálat: közeleg a Sóstói Sárkányhajó Fesztivál és a Barkács-Bogrács Amatőr Főzőverseny napja. A szervezők kedden a parkfürdőben tájékoztatták a részletekről a sajtó képviselőit.

– A sárkányhajók versenye hatalmas sikert aratott tavaly, nem is volt kérdés a folytatás – vágott bele dr. Podlovics Roland. – Tízfős csapatok jelentkezését várjuk a július 15-én, szombaton 10 órakor kezdődő összecsapásra, az indulók gyülekezője 9 órakor lesz a csónakháznál – sorolta a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a látványosnak ígérkező összecsapással kapcsolatos tudnivalókat.

Egymást váltják a fellépők

– A színpompás hajók doboktól hangos versenyével párhuzamosan, ugyancsak 10 órakor veszi kezdetét a főzőverseny a Krúdy Vigadó mellett. Ötfős csapatok jelentkezhetnek erre a megmérettetésre, amelyhez a sátrat, két sörpadszettet, valamint tíz kilogramm húst biztosítunk, a többiről a versenyzők gondoskodnak. A zsűri 15 órakor értékeli az eredményeket, a húsos vagy vegetáriánus, jellemzően helyi étkeket a közönség kóstolójegy ellenében élvezheti. Mindeközben váltják egymást a fellépők: a Szabolcs Néptáncegyüttes, a Kaland-Old-Rock, Száraz Tamás, a Bluesers és a Szívtiproll, és ha mindez nem lenne elég, csütörtöktől vasárnapig Sóstó lesz a helyszíne az ország legnagyobb strandfocibajnokságának is – tudtuk meg Podlovics Rolandtól.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában