Wifi nincs, balhé van

Amikor az InterCityn utazók arról panaszkodnak, hogy a kocsikban ingadozik a wifi, nem hűt eléggé a légkondi és már megint a menetiránynak háttal kaptak jegyet, eszembe jutnak a helyi és BAZ megyei „kiruccanások”. A személyvonaton átzötykölődött órák jellemformálóak, a negyvenedik perc környékére általában átértékeli az ember, amit korábban a magánszféráról, a zajról és a bűzről gondolt. Csáki Alexandra írása.

Családszerető vagyok – ez számomra azt jelenti, hogy a saját családomat szeretem, nem pedig a vonatra ordítva feltóduló hatgyermekes párét, mert bár szó se róla, rettentően bájos a másfél év körüli, félmeztelenül az utasok között botladozó kislányuk, mégsem tudom elfogódottan ölbe kapni, miután vigyorogva a térdembe törli az orrát. Apa sem lesz szimpatikusabb, amikor – láthatóan kicsit sem szomjasan – leken anyának egy jókora, csengő-bongó, nevelő célzatú fülest, majd ezen felbátorodva nekitámad a kalauznak is, mert az szóvá meri tenni, hogy harmadik kérésre lassan ideje lenne már felmutatni azokat a bizonyos jegyeket.

A hangzavar egyre csak nő, a kisebb gyerekek sikítva sírnak, a nagyobbacskák a jegyvizsgáló sípcsontján gyakorolják a pontrúgásokat, így nem csoda, ha szerencsétlen kisvártatva lemond a tikettekről, sarkon fordul és vissza sem tér.

Hogy az ehhez hasonló esetekre is megoldást kínál-e a most tesztelt testkamera, egyelőre kérdéses. Talán ha a MÁV három nap után nem nyugdíjazza friss kabalafiguráját, a Vágányembert, a huszonegyedik századi technológia és a kackiás bajszú, mosolygós, sármos szuperhős fúziójával lett volna remény a biztonságos és nyugodt utazásra.

- Csáki Alexandra -