Helyi közélet

2017.09.29. 17:21

„Elfogadhatatlan a 7. cikkely”

Nyíregyháza - Megyénk politikusai is elítélik a kárpátaljai nemzetiségek anyanyelvének korlátozását.

Nyíregyháza - Megyénk politikusai is elítélik a kárpátaljai nemzetiségek anyanyelvének korlátozását.

Elítéli az ukrán oktatási törvényt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés is. A közgyűlés két Fidesz-KDNP-s tagja, Lipők Sándor frakcióvezető és Kiss András kezdeményezte azt a határozati javaslatot, amelyet a napokban egyhangúlag elfogadott a megyei közgyűlés, s amelyben kiállnak a kárpátaljai magyar oktatás ügye mellett a közgyűlés tagjai.

Hiába segítettünk…

– Az ukrán parlament által elfogadott új oktatási törvény súlyosan sérti az ott élő nemzetiségek jogait és ellehetetleníti a közép- és felsőfokú magyar oktatást – mondta el lapunk érdeklődésére Kiss András. – Megyénk azért sem lehet közömbös a törvény iránt, mert a három határ ölelésében széles körben ápoljuk az emberi kapcsolatokat, sokrétű munkát végzünk a szomszédos országokkal, s ez a partneri viszony éppen úgy vonatkozik a fejlesztésekre, mint az intézményi kapcsolatokra. Különösen annak fényében megdöbbentő az oktatási törvény elfogadása, hogy Magyarország minden szinten segítette Ukrajna európai integrációját, támogatta a vízummentességét ügyét. Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kapcsolata kifejezetten jónak mondható, a Nyíregyházi Egyetemen példaértékű módon ukrán tanszék is működik. Elfogadhatatlan, hogy a magyar oktatás a felső tagozattól megszűnjön Kárpátalján. A határozatban arra kérjük Kárpátalja vezetését, a pártokat, hogy a nemzeti közösségek érdekében tegyenek meg mindent a kisebbségi oktatási rendszer fennmaradásáért.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke hétfőn részt vett Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségén, szombaton pedig ismét átlépi a magyar–ukrán határt egy rendezvény miatt.

– A Kárpátaljai Megyei Tanács is elfogadott egy határozatot, amelyben kérik Petro Porosenko ukrán elnöktől a már aláírt törvény felülvizsgálatát, módosítását. Jó szomszédsági napot rendeznek Jánosiban szombaton, ahová mi is meghívást kaptunk. A Beregszász melletti magyarlakta településen minden bizonnyal ismét megvitatjuk majd az oktatási törvény anomáliáit és a további lehetőségeket a kárpátaljai politikusokkal. ­Örülünk annak, hogy az ukrán többségű Kárpátaljai Megyei Tanács szolidáris a mi határozatunkkal, úgy gondolom, ennek fontos jelzésértéke van. Éppen ezért igyekszünk mindent megtenni a jövőben is, hogy ezt a jó személyes és politikai kapcsolatot fenntartsuk a két megye között. A törvény egyébként Damoklész kardjaként mindig ott lebegett a parlamentben, a nacionalisták folyamatosan napirenden tartották, ám a legtöbb politikus arról biztosított bennünket, hogy azt úgysem fogják megszavazni. Cinikus húzás volt az ukrán parlament részéről, hogy a vízummentesség megszavazása után elfogadta a törvényt.

KM-MML


Vannak szövetségesek is

Dr. Tilki Attila, megyénk országgyűlési képviselője a következőket mondta az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban érdeklődésünkre:

– Mi, a megye fideszes országgyűlési képviselői együtt voltunk Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségén szeptember 25-én. Az, hogy együtt voltunk, demonstratív jellegű volt, hiszen kiállást jelentett a magyar nyelv oktatásáért. Részt vettünk többen a parlamenti vitában is. Az országgyűlési határozatot mindannyian elfogadtuk. A múlt héten kedden született ez az ötpárti határozat, amely elfogadhatatlannak nyilvánította az ukrán oktatási törvény anyanyelveket érintő 7. cikkelyét. Én az Európa Tanácsnak is a tagja vagyok, s a következő ülésen, október első hetében Strasbourgban is szó lesz erről. Magyarország több nemzetközi szervezetnek a tagja, mindenhol elmondjuk ezt jogtalanságot. Szövetségeseket is találunk, hiszen érintett Románia, Lengyelország és Moldávia is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában