Helyi közélet

2017.10.25. 09:21

Az nem számított, ki milyen vallású

Baktatólantháza, Máriapócs - Együtt utaztak Máriapócsra római és görögkatolikusok, reformátusok.

Baktatólantháza, Máriapócs - Együtt utaztak Máriapócsra római és görögkatolikusok, reformátusok.

A máriapócsi nemzeti kegyhely közelsége meghatározó a baktalórántházi hívek Mária-tiszteletének kinyilvánítására. Évente több alkalommal is ellátogatnak a bazilikához, hogy lelki vigaszt kapjanak a mindennapok gondjaira. A zarándoklatok egyik legszebb eseménye, amikor Máriára emlékezik a katolikus világ.

– Kora reggel indultunk útnak két nagy autóbusszal, kisbusszal és több személyautóval is Baktalórántháza-táblával, lobogóval, nemzeti színű szalaggal feldíszített keresztekkel. Nem számított a felekezeti hovatartozás, a több mint száz zarándok között voltak római katolikusok, görögkatolikusok, reformátusok. Nem csak Baktalórántházáról, de a szomszédos filiákból, Ramocsaházáról, Nyírkércsről, Nyírjákóról, Petneházáról, Nyíribronyból is jöttek hívek – köszönhetően a helyi szervezőknek és a lelki atyáknak, illetve a két főszervezőnek: Lázár István atyának és Tóth Béla akolitusnak. Köszönet illeti a máriapócsi szervezőket is, akik azon a napon a szertartások rendjébe a görögkatolikus misék mellett római katolikus szertartású misét is beiktattak – tájékoztatta lapunkat Némethné Csubák Éva.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában