Bátorságuk örökre példa

Még meg sem születtem, amikor kitört az 1956-os forradalom, vagyis az én nemzedékem és a tőlem fiatalabbak könyvekből és a nagyszülők által elmesélt történetekből ismerik a magyar történelemnek ezt a fejezetét. Ugyanakkor vannak közöttünk olyan idősek – sajnos, egyre kevesebben –, akiknek a szívében immár hatvanegy esztendeje lobog a forradalom lángja, hiszen személyesen átélték a történelem dicső napjait és az azt követő megtorlást, többen közülük az eseményeknek aktív résztvevői is voltak. M. Magyar László írása.

Mindazt, ami 1956. október 23-án Budapesten történt, pár nappal később pedig az egész országban, a későbbi évtizedekben, a szocializmus idején egészen a rendszerváltásig nevezték ellenforradalomnak, sajnálatos októberi eseményeknek, népfelkelésnek, azonban a magyar emberek többsége forradalomnak élte meg. Forradalomnak, amikor az uralkodó osztály már nem tud a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem akarnak a régi módon élni. Márpedig a magyar emberek többsége nem akarta az 1950-es évek mindennapi rettegését, nem akarta a terrort és a kiszolgáltatottságot, egy szabad, demokratikus országban szeretett volna élni.

Lélekben szebb és jobb jövőt akartak maguknak és gyermekeiknek, s ezért támogatták a forradalmat úgy az egyetemisták, a mérnökök, az orvosok, mint a munkások és a parasztok, vagy éppen a pesti srácok. Egyszerű emberek voltak, egyikük sem akart hős lenni, csupán azt tették, amit a lelkiismeretük diktált. Kitartásuk, önfeláldozásuk, meg nem alkuvásuk, bátorságuk és hazaszeretetük örökre példa a felnövekvő generációk számára.

M. Magyar László