Helyi közélet

2017.10.02. 13:23

Több ezren látogattak ki a Káposztás Napokra

<strong>Demecser - Nagy meglepetésben volt részük azoknak, akik hétvégén kilátogatnak a Demecseri Káposztás Napokra. Teljesen újjászervezték, átalakították a kulturális forgataggá vált fesztivált, amely immár 13. alkalommal színesíti a város életét.</strong>

Demecser - Nagy meglepetésben volt részük azoknak, akik hétvégén kilátogatnak a Demecseri Káposztás Napokra. Teljesen újjászervezték, átalakították a kulturális forgataggá vált fesztivált, amely immár 13. alkalommal színesíti a város életét.

Az évek alatt a megye egyik legnagyobb belépős rendezvényévé nőtte ki magát, ahova több ezren látogattak ki nemcsak a városból és a környékről, hanem az egész országból. Tatabányáról és az Őrségből is érkeztek vendégek a különleges hangulat, kulináris élvezetek, és a nem mindennapi fellépők miatt.

A városi sportpálya füves center pályája volt az egyik főhelyszíne a rendezvénynek, több mint 25 fellépővel. Így a két nagy lelátó és a LED-égőkkel felújított pályavilágítás is emelte a fesztivál színvonalát, egy olyan óriás színpaddal, amely hatalmas kivetítőivel remek szórakozást nyújtott a koncertekre kilátogatóknak.

A káposzta kultúrájának hagyományőrzése maradt továbbra is az alapkoncepció, de a mai kornak megfelelőbb zenei kínálattal, fesztiválhangulattal, változatos kulturális műsorokkal, vidámparkkal, kézműves bemutatókkal és kirakodóvásárral.

Pénteken egy motoros felvonulással vette kezdetét a banzáj, és igazi különleges élő rock koncertekkel folytatódott. Itt volt Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy) a B52 zenekarral, a Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekar, illetve Tóth Zoltán exRepublic exkluzív koncertjével, és több könnyűzenei koncerttel, esti sztárfellépők tették felejthetetlenné ezt a napot. Szombaton a retro jegyében folytatódott a buli, és az esti nagy Bikini koncerttel zárult. A vasárnapot pedig a legismertebb mulatós sztárokkal (Fásy Ádám, Nótár Mary, Roberto, KisGrófo, Sihell Ferry és Henna) és  és egy különleges, másfél órás élő Jolly és Suzy koncerttel tették fergetegessé a fesztivált.

Természetesen a Demecseri Káposztás Napok főszereplője továbbra is a káposzta volt, és a belőle készült szabolcsi tájegységünkre jellemző ínyencséget. A fesztivál gasztronómiai részlege is újjászületett. Új helyszínen, a „Gasztro Udvarban” szombaton és vasárnap több mint 25 főzőcsapat várta a vendégeket a finom étkekkel. Egész nap 10.00 és 20.00 óra között folyamatosan 5 fajta káposztás ételt kóstolhattak a vendégek.

A szervezők nem felejtkeztek el a kisebbekről sem, vidám, szórakoztató gyerekműsorokkal várták a fiatal generáció tagjait is. Mivel a három nap alatt a zenei műfajok széles repertoárja felvonult a rendezvényen, így mindenki megtalálhatta a stílusának, az ételek közül pedig a gyomrának, ízlésének megfelelőt.

LN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában