Helyi közélet

2017.11.18. 10:01

„Ah, mint vágytalak én keblemre tűzni”

Laskod - Egy tíz évig tartó vonzalom kapcsolta Rimaszombat nagy szülöttét Laskodhoz.

Laskod - Egy tíz évig tartó vonzalom kapcsolta Rimaszombat nagy szülöttét Laskodhoz.

Nyugodt szívvel sorolhatjuk a vátesz, vagyis a látnok költőink sorába a 200 éve született Tompa Mihályt, aki műveiben a jelenkor emberének is üzenni tudott. Amíg Madách Imre „csupán” vizsgálati fogságba került az 1848–49-es szabadságharc leverése után, mert bujdosót bujtatott, Tompa Mihályt az 1850-ben papírra vetett, s nyomtatásban megjelent A gólyához című verséért börtönbe is vetették. Három soráért kellett bűnhődnie: „…te boldogabb vagy, mint mi, jó madár, neked két hazát adott végzeted, nekünk csak egy volt! Az is elveszett!” – írta. Ám a folytatás se kevésbé súlyos, egyfajta üzenet a mának is: „… nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk: a kidűlt fában őrlő szú lakik… a honfi honfira vádaskodik, testvér testvért, apát fiú elad…”

Jó lenne a relikviákat a hétköznapok részévé lenne jó tenni." Baracsi Endre

Az igazi értékmentés

Tompa Mihályra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is méltán büszke, hiszen 1841-ben Jármy Lajos laskodi földbirtokos fiának volt a tanítója, s a nyári szünidőben Laskodra is elkísérte tanítványát. Itt ismerkedett meg pataki diáktársa, a Jármyakkal rokon Böszörményi Károly 16 éves húgával, Katalinnal, szerelmi lírájának első múzsájával, akihez Laskodon, s később is versek egész sorát írta. Nem a rangbeli különbség állt az útjukba, kis jövedelmű falusi papként a 24 esztendős költő bizonytalanodott el a kilátástalannak tűnő jövője miatt, s még az öngyilkosság gondolatával is kacérkodott.

Mindezekről Pócsiné dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek múzeumigazgatója is szólt pénteken a Megyei Értéktár Bizottság kihelyezett ünnepi ülésén. A szavalattal, hegedűjátékkal, igehirdetéssel, s zenés áhítattal megfűszerezett program kapcsán Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta lapunknak, hogy a most átadott helyi értéktárba a Tompa Mihályhoz köthető relikviákon kívül számtalan olyan érték került, amit a laskodiak adományoztak az önkormányzatnak, illetve a települési értéktár bizottságnak, majd hozzátette:

– Örömünkre szolgált, hogy nagyon sok fiatal eljött, mivel nagyon fontos az ő bevonásuk az értékőrző munkába. Egyébként, a laskodi értékeket is úgy volna célszerű kezelni, hogy minél több válhasson a hétköznapok részévé újra, ez ugyanis a legeredményesebb értékmentés.

- KM-MJ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában