Helyi közélet

2017.11.22. 11:50

Triplázott a Free Dance: pénteken jön az élő adás

Dombrád, Nagyecsed - A Free Dance Alapfokú Művészeti Iskolában elmondhatják, hogy immár harmadszor is képviseltetik magukat a „Fölszállott a páva” népzenei, néptáncos tehetségkutató műsorban.

Dombrád, Nagyecsed - A Free Dance Alapfokú Művészeti Iskolában elmondhatják, hogy immár harmadszor is képviseltetik magukat a „Fölszállott a páva” népzenei, néptáncos tehetségkutató műsorban. Az elmúlt két év „gyerekpávája” után a felnőtt táncos korosztály van soron: a szarvasi területi válogatóról elődöntőbe táncolta magát a Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola táncospárja, a nagyecsedi Bulyáki Anett és a dombrádi Oszlánszki Patrik.

– A válogatón a Padkaporos elnevezésű nagyecsedi verbunkot és csárdást mutattuk be. A szakmai zsűri döntése alapján kerültünk be a legjobb 48 produkció közé. Pénteken a Duna Televízió élő adásban közvetíti a versenyt – említette Bulyáki Anett.

Az este fél kilenckor kezdődő műsorban a szurkolótáborukat erősíti az előző két Fölszállott a páva győztes gyermekpávája: a közönségdíjas Hoksz Attila (2015) és az „ezüstpávás” Tomócsik Milán (2016), akik szintén Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola felfedezett tehetségei voltak. A Bulyáki Anett, Oszlánszki Patrik táncospár felkészítője Andóné Kujbus Nóra, mentora Szilágyi Zsolt és Szilágyiné Újlaki Marianna.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában