Helyi közélet

2017.12.14. 19:08

A Fölszállott a páva fináléja a cél immár a nyíregyházi versenyzőknek

Nyíregyháza - A döntőbe jutás a tét a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató első, péntek esti középdöntőjében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít.

Nyíregyháza - A döntőbe jutás a tét a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató első, péntek esti középdöntőjében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít. Fellép a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba) , Fekete Borbála (Eger), Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza) , Király Dávid (Székesfehérvár), a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), Eötvös Remus (Sepsiszentgyörgy/Őrkő), Haraszti József (Bátonyterenye-Maconka), az Ördöngös Zenekar (Szamosújvár), a Pendely Énekegyüttes (Debrecen), Glonczi Rodrigó (Miskolc), Debreczeni-Kis Helga (Szentes) és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes lép színpadra.

Kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat szavazataival egy produkciót. Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a voksolást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában