Helyi közélet

2018.02.13. 11:51

Kölcseysek sikere Szatmárnémetiben

Nyíregyháza - A nyíregyházi Kölcsey diákjai tovább ápolták a több mint két évtizedes hagyományokat.

Nyíregyháza - A nyíregyházi Kölcsey diákjai tovább ápolták a több mint két évtizedes hagyományokat.

Több mint húsz évvel ezelőtt a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium partneri megállapodást írt alá a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal.

Közösen ünnepeltek

– Határokon átívelve kezet nyújtott a magyar a magyarnak, hogy összeforrjon, ami amúgy is összetartozik. Lehet-e szebb és nemesebb dolog annál, mint hogy a magyar kultúra ünnepét a szatmárnémeti és nyíregyházi kölcseys diákok együtt ünnepeljék – fogalmazott Pál Eszter Noémi 12. a osztályos diák.

– Hagyomány, hogy iskolánk minden évben részt vesz a Kölcsey Ferenc Főgimnázium által szervezett vers- és prózamondó versenyen. A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett megmérettetésen idén Tóth Panna (9. d), Újvári Marcell (9. c), Csipkés Nóra (10. d), Gunyecz Anna Piroska (12. a) és jómagam képviseltük iskolánkat. Az út fáradalmait kárpótolta az intézmény vezetőjének, Pataki Enikő igazgatónőnek szívélyes fogadtatása, aki mindig a jó gazda gondosságával fogadja a Nyíregyházáról érkezett vendégeket.

– A gimnázium megtekintése után az ebédlőben már vártak ránk a helyi diákok, hogy a finom, magyaros ételek mellett a helyi diákéletről is beszélgethessünk velük. Délután két órakor pedig kezdetét vette a verseny a hatalmas díszteremben. A színvonalas megnyitót követően már izgatottan vártuk, hogy előadhassuk választott verseinket. Számomra mindig felemelő érzés a színpadon állni és átadni, üzenni valamit az embereknek a verssorokon keresztül, a líra erejével. Ez most sem volt másképp. Apait-anyait beleadva szavaltuk verseinket, és végül mindannyian remekül helytálltunk.

Köszönet a felkészítőknek

– A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen mindkét kategóriában erős volt a mezőny, sokszor csak egy hajszál választotta el a legjobbakat egymástól. A C1-es kategóriában Tóth Panna második helyezést ért el, Újvári Marcell a Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület különdíjában részesült, míg a C2-es kategóriában Gunyecz Anna Piroska a Kölcsey Főgimnázium díját, én pedig a LiterArt Egyesület díját vehettem át. Örültünk az eredményeknek, köszönettel tartozunk tanárainknak a felkészítésért – zárta élménybeszámolóját Pál Eszter Noémi.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában