Helyi közélet

2018.02.03. 12:49

Nagy tervek az idei évben

Nagyar - A régi iskola épületéből szeretnének egészségügyi komplexumot kialakítani.

Nagyar - A régi iskola épületéből szeretnének egészségügyi komplexumot kialakítani.

Az idén is komoly tervekkel vág neki az új esztendőnek a nagyari önkormányzat – tudtuk meg nemrég Hadiné Guti Ibolya polgármestertől. Mint kiemelte, a szorgalmas szamosköziek is megérdemlik a megfelelő egészségügyi alapellátást, éppen ezért a régi iskola épületét szeretnék felújítani és átalakítani, hogy egy modern egészségügyi központ kapjon ott helyet.

– Az elképzelés már 2017-ben megfogalmazódott bennünk, s mivel a pályázatainkkal nem jártunk sikerrel, abban bízunk, hogy 2018-ban több szerencsével járunk – mondta el a településvezető.

Beadott pályázatok

Bizakodásra adhat okot, hogy jelenleg több pályázatuk is versenyben van, az egyikből a helyi piac fejlesztésére fordítanak majd, ami azért fontos, mert a Start-munkaprogramnak köszönhetően megtermelik maguknak a gyümölcsöt és a zöldséget, bőven van tehát mit értékesíteniük. Magas színvonalú állattartás is van, nem véletlen, hogy a falu büszkén mutogatja a vendégeknek az őshonos mangalicákat és a szürke marhákat.

– A lakosság számára hasznossá tesszük a meglévő kemencénket, az abban megsütött péksüteményeket értékesíteni szeretnénk. Mezőgazdasági út felújítására 100 millió forintot pályáztunk, hogy ne kelljen a gazdáknak sáros, kátyús úton közlekedniük Nagyar és Kömörő között. Márciusban a Petőfi-örökség jegyében ismét sokakat várunk a Petőfi-fához emlékezésre.

- KM-MJ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában