Helyi közélet

2018.02.10. 17:54

Városalapító nemes nevét kapta a házasságkötő terem

Nyíregyháza - Kimondta a boldogító igent az első pár a gróf Károlyi Ferenc házasságkötő teremben Nyíregyházán.

Nyíregyháza - Kimondta a boldogító igent az első pár a gróf Károlyi Ferenc házasságkötő teremben Nyíregyházán.

Szombat délután Farkas Katalin és Szabó László jegyesek izgatottan várták a polgári szertartást a nyíregyházi házasságkötő teremben, amelyre a szűk családon kívül a nyíregyházi városvezetők, valamint a helyi sajtó is meghívást kapott.

– Örülünk, hogy mi lehettünk az első pár, akik a „grófi” teremben lépnek frigyre, és még soha nem vágtunk át szalagot névadó ünnepségen – mondta mosolyogva a vőlegény.

Fotók: Trifonov Éva

A nyíregyházi önkormányzat tavaly decemberi közgyűlésen döntött arról, hogy a Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 7. szám alatti házasságkötő teremet gróf Károlyi Ferencről nevezik el.

– A török idők után alig maradt lakosa Nyíregyházának, az elnéptelenedett település legnagyobb részét birtokló gróf Károlyi Ferenc földesúr máshonnan telepített lakókat a községbe – emlékezett meg a városalapító nemesről dr. Ulrich Attila alpolgármester. – Nyíregyháza akkor is növekedett, most is biztonságot nyújtó, lendületesen fejlődő város – tette hozzá.

– A házasság hetére időzítettük a terem névadóját, feleségemmel mi is itt esküdtünk meg 21 évvel ezelőtt – mondta el. dr. Kovács Ferenc polgármester, aki arról beszélt, hogy a város minden eszközével támogatja az itt élő és letelepedni szándékozó fiatal házaspárokat, családokat.

– Gyarapodunk, a házasságkötések száma évről-évre emelkedik, ez a jövőnk – tette hozzá – elsősorban a stabil, új munkahelyek tarthatják helyben a fiataljainkat. Jelentőségteljes, hogy milyenek bölcsődéink, óvodáink, törekszünk vonzóvá tenni városunkat – mondta a polgármester.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában