Helyi közélet

2018.03.07. 15:46

Őrzők: közösen a természet védelméért

Nyíregyháza - Mindannyian tehetünk valamit a környezetünk megóvásáért.

Nyíregyháza - Mindannyian tehetünk valamit a környezetünk megóvásáért.

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Föld Barátai Európa „Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól.

Kiállítás a megyeszékhelyen

A Magyar Természetvédők Szövetsége több mint száz környezet- és természetvédő szervezet közössége. Küldetése a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés megvalósulásának elősegítése. Nemzetközi szervezetekkel, kiemelten a Föld Barátai hálózattal együttműködve részt vesz nemcsak hazánk, hanem Európa természetvédelmi összefogásaiban is. Ennek az összefogásnak egyik szép példája az Őrzők kiállítás is, amit március 8–19. között a VOKE Vasutas Művelődési Ház kupégalériájában láthat a nyíregyházi közönség az Energia és Környezet Alapítvány szervezésében.

Európában körülbelül kétszázezer állat- és növényfaj honos. Ez más területekkel összehasonlítva szegénynek mondható, ugyanakkor a veszélyeztetettségi arány itt a legnagyobb. Európa emlősfajainak 42, madárfajainak 43, a lepkefajok 45, az édesvízi halfajok 52 százaléka kihalással fenyegetett. A biológiai sokféleség csökkenését csak úgy lehet megállítani, ha csökkentjük az alternatív erőforrások használatát is, és több teret hagyunk a természetes folyamatoknak. Ehhez át kell alakítanunk a termelési-fogyasztási rendszerünket, illetve a különböző ágazatokba integrálni kell a természetvédelem szempontjait.

A kiállítás jól mutatja, hogy bár Európa-szerte számtalan különböző problémával állunk szemben a természetvédelem területén, mégis egyéni szintünkön mindannyian tehetünk a természet megóvásáért. A tablók között megtalálhatók Gyulai Iván és Molnár Antal természetvédelmi munkáját bemutató magyar anyagok is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában