Helyi közélet

2018.05.10. 16:15

Mesterien megkomponált felvételek

Nyíregyháza - A filmrendező képeiben a „merj ember lenni” elv érvényesül.

Nyíregyháza - A filmrendező képeiben a „merj ember lenni” elv érvényesül.

Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas érdemes művész, filmrendező, forgatókönyvíró, a Tízezer nap című játékfilmjét 1967-ben a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazták. Személyét és munkásságát nemcsak a magyar filmművészet, de a Bartók-szellemiségét ápoló társművészetek is figyelemmel kísérik. Első filmesként is a népdalokat gyűjtő Bartók- hagyomány követője volt, a Tízezer nap születését több évnyi adatgyűjtés előzte meg.

Rend és rendszer

A fényképezést ötven évvel ezelőtt kezdte el filmes szakmája mellett. Ezalatt az idő alatt számos országban megfordult, így volt alkalma a világ szinte minden táján fényképeket készíteni. Akárcsak a filmes alkotásokra, a fényképekre is a mesterien megkomponált, szigorú filmszakma szabályai vonatkoznak, a rend és rendszer ugyanolyan fontos számára, mint a szabadság.

Sok esetben előre megtervezett fotókat készített, leginkább a természet jelenségeit és szabályait ismerve – egyszer háromezer méter magasban várta a hóviharban előtűnő utolsó fényt, azt a bizonyos pillanatot, amely a fotózás csúcsát is jelentheti. Fotóiban a „merj ember lenni” elv érvényesül, melyben ugyanolyan fontos a természet tisztelete, mint az időé.

A képeket most a nyíregyházi közönség is láthatja a Váci Mihály Kulturális Központ fenntartásában működő Városi Galériában és a Pál Gyula teremben. A tárlatot május 14-én 16.30-kor nyitják meg a Pál Gyula teremben, ahol a rendezővel prof. dr. Jánosi Zoltán beszélget.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában