Puliszka, görhe, tök és gölödin

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Tirpák ételek arzenálja sorakozott az asztalon nap nap után.

Gyermekeim dédnagymamája (született Gyureskó Juliska), Tirpák nagymama kisiskolás koromban minden nap, mikor az autóbusz hazahozott Felső-Pázsitra, az árnyas akáccal szegélyezett, gyönyörű nagyszülői portára, ebéddel, vacsorával, uzsonnával várt. Napszaktól függetlenül, minden elkészülten, ő pedig a kapuban. A tirpák étkek arzenálja felsorakozott nap-nap után. Lapcsánka paszulylevessel, puliszka, görhével (tengeri kásából sütött sütemény), sütőben sült bolyván étkezési tök, pépes és foszlós (ma aranyért sem találsz olyat) enyhén pirultan, gyönyörű színével az ő tetején! Káposztaleves babérlevéllel, kolbásszal, tepsiben sült hurkával, utána tepertős pogácsa, málna szörp szódavizes fröccsel. Galuska tojással, krumplival, lekvárral, mákkal, dióval, káposztával.

Csodálatos harmónia

Egyre inkább fokozódik most számban az elválasztás, mert most sorolom azokat az étkeket, melyeket napokig szívesen ettem volna. A tipikus tirpák kínálat a tejleves krumplival. Habarva bele, ami kellett, még egy kis ecet is, hogy igazi legyen az ámító bukéja. Olyankor szerettem volna, ha több van belőlem: többet ettem volna, majdnem mindet. (Nem mondtam az elején: nagyon szép gyerek korom volt.)

És most jön a „legszép’”: a századok gyönyörű „tanálmánya” – mint az Indul a bakterház-ban Bendegúz barátjának, Patásnak az Isten áldása –, a kukorica gölödin. Ez nem más, mint a paprikás krumpli hosszú lével és vas „kasztrolyban” megsütött jérce hússal. Az áldozat több hónapos volt és szabadodon járt–kelt az udvaron, csipegette a gyepet, szedegette a magvakat, kapirgált, meg várta a kakast, ha már nagyobbacska volt. Hogy teljes legyen élményeim legszebbike, adott hozzá nagyanyám – áldja meg érte a Teremtő – birsalmakompótot. Gyönyörű sárga színével, édeskés ízével és csak őrá jellemző birsalma illatával ez így volt csodálatos harmónia a zsigereknek! Ezt koronázta meg az élet szimbóluma, a kemencében sült nagyméretű kenyér. Annak szelete egy egész estét betöltő volt, még zsírosan is, vagy lekvárral, vagy csak cukorral, mákkal szaladgálás, fára mászás közben. Nagy becsben volt, méltósága volt az asztalon lévő étkek között.

A kenyér méltósága

Kövessük a sorsát, hogy hogyan kerül az asztalra, nekünk, értünk, velünk. – Vigyázz rá, ki ne ejtsd a kezedből – mondta nagyanyám. Le ne essen a földre! Sokak verítéke, áldozata az ő nagy értéke! Vedd fel, tisztogasd meg, puszild meg és edd meg! Megértetted? Légy óvatosabb, mert megver az Isten! Értéke az ostya szimbólumával vetekszik. Tanúja voltam Kolozsváron a katedrálisban, hogy bérmálkozás alkalmával százak és százak vették magukhoz az áldást, szabadultak lelki terheiktől. A lelkész véletlenül kettőt vett ki a kehelyből, s az egyik a szőnyegre esett. A hívő lehajolt, megérintette ajkával és elfogadta a lelkész áldásával együtt. Megható jelenet volt, intő ajándéka a tékozlóknak. Néhány év elteltével is eleven a seb lelkünkben, amikor értesültünk arról, hogy fél ezer hektár, már aratását váró kenyérnek való aláztatott meg aláforgatva a Földnek. Élve eltemetni, amiből vagyunk…!

Én arra tanítom az unokáimat, ami az dédnagymama intelme, és ami eddig, áldást hozott: „Legyél óvatosabb fiam, mert megver az Isten!”

- Dr. Ratkos József -