Helyi közélet

2018.06.06. 10:48

Az összetartozás élménye

Nyíregyháza - Nekünk, hetedikeseknek ez volt talán a legnehezebb tanév, hiszen az új tantárgyak kihívásaival és a közelgő továbbtanulással is meg kellett küzdenünk, ám sokunk számára ez volt a legcsodálatosabb év is egyben.

A Határtalanul program elrepített minket Székelyföldre: négy nap állt rendelkezésünkre, hogy Erdély lehető legtöbb titkát megfejtsük. Az élményeinket útinaplóba rög­zítettük, így még az unokáinknak is fel tudjuk idézni azokat.

Érzékeny búcsú

Az ott élők kedvessége, őszinte és határtalan vendégszeretete ráébresztett bennünket, hogy milyen nagy családunk van, mennyi rokonunkhoz, testvérünkhöz mehetünk el látogatóba: átélhettük az összetartozás élményét.

A negyedik nap estéjén elérzékenyülve búcsúztunk Erdélytől, de megfogadtuk: még visszatérünk!

- A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában