Blogot és regényt is ír a fiatal nyíregyházi mérnök

Nyíregyháza - Szenvedélye a történetmesélés, mégis inkább a nagyobb biztonságot nyújtó szakmát választotta.

„…Kísértetnek éreztem magam, láthatatlan szellemnek, akit senki nem vett észre, amikor hazaérkezett. Apámat pillantottam meg a disznók ólja előtt elterülve, körülötte édesanyám, nővérem, az orvos és a szomszédok. Vizsgálták, élesztgették, szólongatták; anyám kezét a kezébe véve égre emelt tekintettel, hangosan fohászkodott. Ekkor élesen szúrt mellkasomba a felismerés. Édesapám meghalt. Az orvos később csak annyit mondott, hogy szívleállás végzett véle…” Drámai sorok egy fiatal nyíregyházi lány tollából, és egy olyan drámai történetből, amely nemrég egy nagyszabású, a Kárpát-medencei magyarságot összefogó irodalmi pályázat zsűrijét is megérintette.

A szóban forgó, Életmesék elnevezésű pályázatot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, és a debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete írta ki, immár tizedik alkalommal. A versenyfelhívás sikerét és jelentőségét jól mutatja, hogy az elmúlt egy évtized alatt 163 magyar és 113 határon túli város irodalmi vénával megáldott állampolgárának keltette fel az érdeklődését a hat évesektől a 33 év fölöttiekig, négy korcsoportra osztva a pályázók körét. Ebben az évben egy nagyszerű nyíregyházi siker is született, ugyanis a 14 és 33 év közöttiek kategóriájában Gulyás Emese a dobogó második fokára léphetett. A nyertesek névsorát még május közepén közzétették, ám az elismeréseket az elmúlt pénteken vehették át az alkotók – közöttük természetesen Emese is – a Parlament Vadásztermében.

A nagypapa álma

– Az interneten böngészve fedeztem fel a kiírást, s azonnal megragadta a képzeletemet a téma, ugyanis szülők, nagyszülők, távoli rokonok életmeséje, sorsa adhatta a történet gerincét – idézte fel a kezdeteket a fiatal alkotó.

– Műfaji megkötés nem volt, ami szintén felszabadítólag hatott, s egyetlen estébe nyúló délután elkészültem a nem túl hosszú, öt és fél oldalas novellámmal. A történet alapvetően fikció, ami csak annyiban kapcsolódik a valósághoz, hogy a nagyapám és az ő valóságos, ám soha valóra nem vált álma köré épült. A nagyapám orvos szeretett volna lenni, de mivel korán elveszítette az édesapját, már gimnáziumba se járhatott. Családfenntartóvá lépve elő, otthon és a földeken is helyt kellett állnia.

Gulyás Emesének nem ez volt az első és az egyetlen írása, ám korábban soha nem merte a papírra vetett gondolatait a nyilvánosság elé tárni. Most végre összeszedte minden bátorságát, s hogy végre magának is bizonyítson, vállalta a megmérettetést. Egyetlen bírálója és tanácsadója hosszú évtizedeken át csupán az édesanyja volt, aki jó érzékkel terelgette az útját. – Néha egy-egy közeli baráttal kivételt tettem, de mivel anyukám hozzáértésében megbíztam, s tudtam, hogy elfogulatlanul is képes ítélni, minden írásomat neki mutattam meg elsőként – nyomatékosította.

Emese 10 éves korában kezdett saját cikkeket írni, állatversenyekről fantáziált, s arról álmodozott – leírást is készítve a terveihez –, hogy egyszer forgat majd egy természetfilmet. Az írás iránti szenvedélye a gimnáziumban sem csillapodott, sőt, az érettségi után is megmaradt, és időnként eljátszott a gondolattal, hogy akár újságíró is válhatna belőle. Néhány hónappal ezelőtt saját, ismeretterjesztő blogot indított, ahol szerteágazó témakörökkel – írt például a madárkórházról, a ’90-es évek elejéről, a technikai vívmányokról, vagy az életmódról – csábítja olvasásra a követőit. Nemrég fejébe vette – mint Agatha Christie nagy rajongója –, hogy ír egy krimi alapokra helyezett regényt, már az anyaggyűjtéshez is hozzálátott. A történet a 20. századba viszi majd az olvasót, és a rejtély kulcsához nem egy nyomozó révén, hanem a szereplők jellemvonásait felismerve juthatunk el, és mi magunk válhatunk detektívvé.

Vissza a realitás talajára

Az elmondottak alapján nyilván senkinek eszébe nem jutna, hogy a mostani irodalmi pályázat dobogósa civilben környezetmérnök egy multinacionális cégnél. Gyakorlati megfontolások fordították el a figyelmét a kommunikáció-média szakról, attól is tartott, hogy az írásból nem fog tudni megélni, és mivel gyerekkora óta érdekelték a reál tárgyak is, a Debreceni Egyetem műszaki karán végzett. Most, hogy életében másodszor is beléphetett a Magyar Parlament falai közé – az első alkalom egy osztálykiránduláshoz kapcsolódott –, és hamarosan egy – a kiemelkedő pályaműveket csokorba szedő – több száz oldalas kötet kiemelt szerzője lesz, elgondolkodhat azon, hogyan mutatkozzon be: a környezetmérnök, aki ügyesen ír, vagy az ígéretes író, aki mérnöknek sem utolsó.

MJ

Az iskolakezdő meseíró

– Emlékszem, életem első történetét 7 évesen vetettem papírra, holott még az ábécé betűit sem ismertem teljes egészében – idézte fel a legkorábbi emlékét Gulyás Emese.

– Az egész abból az élményből táplálkozott, amikor az osztálytársammal és az ő apukájával az iskolából hazafelé sétálva belebotlottunk egy beteg balkáni gerlefiókába, akit nagy nehezen visszasegítettünk a faágak közé. A történtek annyira felkavartak, hogy hazaérve bejelentettem: írok ebből egy mesét. Nem kis küzdelem kezdődött a betűk­kel, végül mégiscsak elkészült egy féloldalas iromány.