Helyi közélet

2018.06.17. 18:11

Szabolcsi tűzoltók a dobogó tetején

Maconka, Nyíregyháza - A verseny során ponty, keszeg, kárász, harcsa, valamint tokhal is kapott a horogra.

Maconka, Nyíregyháza - A verseny során ponty, keszeg, kárász, harcsa, valamint tokhal is kapott a horogra.

Rendhagyó időpontban, június 7-én rendezte meg az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület az észak-magyarországi tűzoltó horgászversenyt Maconkán.

Visszakerültek a tóba

A regionális versenyen Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék és a Gazdasági Ellátó Központ képviseletében 38 versenyző vett részt. A Mátra hegység lábánál, festői környezetben elterülő Maconkai-víztározó és tórendszer területén, a gáton, két szektorban zajlott az „örömhorgászat”. A versenyzők hat órán át, tetszőleges horgásznemben, egy bottal mérték össze tudásukat, és a folyamatos mérlegelésnél minden hal számított. A maconkai horgászterületet halfajok tekintetében egyedülálló változatosság jellemzi. Az itt található 52 féle fajból ponty, keszeg, kárász, harcsa és tokhal is kapott a horogra. A verseny résztvevői összesen 225 kilogramm halat fogtak ki. A zsákmány a mérlegelés után minden esetben sértetlenül visszakerült a tóba.

Az eredményhirdetésen Berecz György tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának igazgatója értékelte a rendezvényt és a horgászok teljesítményét, majd átadta a legjobbaknak járó díjakat. Összesítésben első lett Horváth Tibor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (62,125 kg), míg a második helyet Bartha Sándor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (49,570 kg) szerezte meg.

A legnagyobb halat, egy 16,65 kg-os tokhalat Bartha Sándor fogta ki.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában