Helyi közélet

2018.07.31. 16:45

A gondnokság jogi védelem

Nyíregyháza - A gondnok személyéről a gyámhatóság dönt, ahol elsősorban az érintett hozzátartozói jönnek számításba.

Nyíregyháza - A gondnok személyéről a gyámhatóság dönt, ahol elsősorban az érintett hozzátartozói jönnek számításba.

– Mindenki maga tudja a legjobban, mi az, ami szolgálja az érdekeit, és mi az, ami nem. Előfordulhat azonban, hogy az ember tartósan leromlott fizikai vagy szellemi állapota, idős kora, esetleg szenvedélybetegsége miatt kerül olyan élethelyzetbe, amikor nem tudja az ügyeit a megfelelő gondossággal intézni. Az érintettekre általában jellemző a betegségtudat hiánya, s ezzel összefüggésben gyakran előfordul, hogy kihasználják őket – fogalmazott Sterné dr. Deák Andrea. – A gondnokság alá helyezés célja éppen az – hangsúlyozta a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője –, hogy jogi védelmet biztosítson az állapotuknál fogva befolyásolható, jóhiszemű embereknek, nehogy ajándékozási, vagy kölcsönszerződések aláírására vegyék rá őket.

Teljes vagy időszakos

– Hosszas kórházi tartózkodás során egy egyedül élő idős személynek arról is gondoskodnia kell, hogy ki veheti át a nyugdíját a postástól. Van-e közeli hozzátartozója, rokona, akire rábízhatja a járandóságát, annak kezelését, illetve más ügyeinek elintézését – hozott példákat a szóvivő. – Számos hasonló esetben segítség egy rászoruló személynek, ha helyette a gondnoka foglalkozik ezekkel a feladatokkal, a gondnokolt érdekében. A szóvivő elmondta azt is: az a 17. életévét betöltött személy helyezhető gondnokság alá, aki – akár teljes körűen, akár csak időszakosan – nem tudja az ügyeit felelősségteljesen elintézni. Gondnokság alá kizárólag bíróság helyezhet valakit.

– A legtöbb esetben ezeket az eljárásokat a gyámhivatal kezdeményezi, de ezt megteheti az érintett személy közeli hozzátartozója (nagyszülő, szülő, gyermek) is. Közvetlenül fordulhatnak ahhoz a járásbírósághoz, amely az érintett személy állandó lakóhelye szerint illetékes – mondta Sterné dr. Deák Andrea.

Ki lehet gondnok?

A gondnok személyéről a gyámhatóság dönt, ahol elsősorban az érintett hozzátartozói jönnek számításba, de ha ők nem vállalják a gondnoki feladatokat, hivatásos gondnokot rendelnek ki. Fontos szempont, hogy a gondnok és a gondnokolt érdekei megegyezzenek.

Az eljárás megindítása után a bíróság bizonyítást folytat le annak érdekében, hogy meg­győződhessen arról, milyen szellemi és fizikai állapotban van az érintett.

– Ennek során választ keresnek olyan fontos kérdésekre, hogy mennyire tájékozott az illető az őt érintő kérdésekben, képes-e az érdekeit felismerni, és azoknak megfelelően cselekedni – említette a szóvivő. – E körben az érintettet és családtagjait is meghallgatja a bíróság, s környezettanulmány is készül. Ideggyógyászati vizsgálatot rendelnek el az érintett egészségi állapotának feltárása érdekében, mely választ ad arra a kérdésre: mennyire tudja az ügyeit megfelelően intézni. Ennek függvényében dönt a bíróság a teljes vagy részleges gondnokság alá helyezésről, amit soha nem véglegesen rendelnek el, mert az érintett állapotát az ítéletben meghatározott későbbi időpontban felülvizsgálják – mondta Sterné dr. Deák Andrea.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában