Áldozókövek, szent helyek, piramisok

Nyíregyháza - Túrákat is szervez a szakrális emlékhelyeinket logikus rendszerben látó kutató.

„Mert elfut a víz és csak a kő marad” – írta üzenő versében Wass Albert, és él a hazában valaki, akiről egészen bizonyosan állíthatjuk, hogy hasonló szellemben szemléli a világot. Netye Zoltán Pál kutató – aki foglalkozását tekintve történelemtanár – az életéből több mint 10 évet szentelt annak, hogy pogánynak mondott, kereszténység előtti szakrális kultuszhelyeket kutasson, amelyeknek jelentős része a megmunkált kőben, sziklában maradt fenn. Sajnos a többségük nálunk nehezen hozzáférhető, ugyanis Magyarországon nincsenek ilyen jellegű régészeti feltárások, és kevés az olyan régész, művészettörténész vagy néprajzos, aki egyáltalán említést tesz a létezésükről. Tudomást szerezni is csak úgy lehet róluk, ha az ember fogja magát, és a megfejtetlen, homályba vesző titkok nyomába ered.

Ahol megmutatkozott valami szentség – mondjuk villám csapott kőbe, fába – ott körbekerteltek egy területet." Netye Zoltán Pál

El kell menni oda

– Amikor olyan elnevezésekkel találkozunk a térképeket böngészve, hogy Bábakő, Boszorkánykő, Ördögoltár, Oltárkő, Szentkút, Szentvölgy, akkor már kezdhetünk gyanakodni – kalauzolt el bennünket a kövek világába egy minapi előadásán a vallástörténettel, művészettörténettel, néprajzzal is foglalkozó történész. – Persze egy halom földrajzi névvel a térképen még semmire se megyünk, éppen ezért fel kell keresnünk az említett helyszíneket, hogy az elnevezést alátámasztó emberi beavatkozások nyomaira bukkanhassunk, faragott köveket, kőoltárokat, körbesáncolt területeket találjunk.

Elkülönül a profán tértől

Tőlünk keletre és nyugatra – legyen szó orosz, német, baltikumi, de akár amerikai területekről – az ilyen szent helyeket büszkén vigyázzák, körbekerítik, akadémiai szinten kataszterbe veszik. Nálunk elhagyatva, vagy éppen összefirkálva, szemétkupacok között árválkodnak, ami elfogadhatatlan.

Ezért is vándorol fáradhatatlanul Netye Zoltán Pál úttalan utakon, vagy a hegyek ormára felkapaszkodva, és még a „világ végére” is elmenne, hogy legalább fotográfiákon fennmaradhassanak az ősök emlékhelyei. Mondanunk sem kell: számtalanszor megfordult Erdélyben is, csak az szomorítja el időnként, hogy ma már az ott élők se nagyon tudják, mit is keres valójában, amikor érdeklődik.

– Kultuszhelyei valószínűleg minden településnek voltak, mivel őseink is igyekeztek kapcsolatot teremteni az égiekkel. Ezeknek a kialakítása valójában annyit tesz, hogy a homogén profán térből kerítéssel, fallal vagy épülettel elkülönítettek egy szakrális teret. Finnországban vagy a Baltikumban például a finnugor népek letapossák a havat, és ezáltal a terület már szent hellyé is válik.

– Persze a kultikus helyek többségének a kiválasztása ettől azért sokkal bonyolultabb, s többféle módon történhet. Ha azt mondom, hogy Kerteskő Bakonybél közelében – errefelé remetéskedett Szent Gellért püspök egy barlangban, akkor tulajdonképpen arra utalok, hogyan kerítettek le egy területet az ősök tiszteletére. Elképzelhető, hogy ott megmutatkozott valamiféle szentség, vagy villám csapott a földbe, fába, ezért „körbekertelték” a földdarabot, s ide temették a hőseiket. Az egyik történészünk szerint a táltosok úgy választottak szent helyet, hogy kifáradásig hajszoltak egy lovat, majd szélnek eresztették. Ahol a ló megállt, s megpróbált energiát szívni magába, ott kialakítottak egy kultikus helyet. Berze Nagy János néprajzkutató egyik meséjéből tudjuk, hogy amikor meghalt a király, nem tudták, hova temessék. Ezért rátették egy szekérre, megcsapkodták a ló farát, s ahol a ló megállt, azt helyet onnantól szentséges erdőként, vagy szent ligetként tisztelték. Ide került az áldozókő, gyakran fakadt itt szent forrás, és e helyütt áldoztak az ősöknek – sorolta a kutató.

A védett világunk határa

Ugyanígy szentséges helyként tekintettek a település határára. Szent „kör-nyék”, ami körbevesz és megvéd, mivel ide temették apáikat. Már az Árpád-kori települések is a határszélen temetkeztek, és így volt ez még hosszú ideig, mígnem Szent László királyunk törvénybe foglalta a szabolcsi zsinaton, hogy a halottakat most már ne a határra, hanem a templom köré temessék. A kultikus helyek kezelését gyakran a pálos rendre bízták, például Pilisszentélek, Bükkszentlélek településeken ma ennek is fellelhetők a nyomai.

Nálunk sajnos „történelem nélküli kistáj” néven illetik a kultikus helyeket, azt éreztetve, hogy sem a korát, sem a funkcióját nem akarják elárulni. Sokatmondó az is, hogy a Tárnok melletti Nyakas Kőre, ahová közel egy óra felmászni, valaki cementet és sódert vitt, hogy kiöntse az áldozó mélyedéseket. Így valószínűleg nem véletlen az sem, hogy a Lajtától keletre szegény sorsúakat, szemétlerakót, bányát vagy lőteret telepítenek a szent helyre vagy mellé. Talán soha nem tudjuk meg, hogy kinek a parancsára és mi okból.

- Matyasovszki József -

Szent titok, hogy mi lehetett kedves az égieknek

Netye Zoltán Pál több tucat – maga készítette – fényképen mutatta be, hányféle módon áldoztak őseinek, illetve a hite szerint a régmúlt embere. Érdekes, hogy szinte mindenütt a világon találunk hasonló helyeket, kőoltárokat. A köveken gyakran találunk 10–12 ezer éves megmunkálásokat, véseteket, tál vagy üst alakú mélyedésekkel, amiből az esetek többségében vércsatornák nyílnak. Nem tudhatjuk, mi mindent áldozhattak itt, a szent titokra csupán népköltészeti elszólásokból, olykor regösénekeinkből következtethetünk, amelyek „rőt” ökörről, vagy fehér borjúról beszélnek. Talán ezek voltak a legkedvesebbek az égieknek. Láthattunk szent ligeteket Észtországból, Litvániából, a Baltikumból, Erdélyből és hazánkból is. Sok helyen betegségelhagyó rongyokat találunk még ma is. A fényképekről megcsodálhattuk a Polgár-Csőszhalom környéki – a világon egyedülálló – ötszörös körárokrendszerét, ami napjainkban botrányosan elhanyagolt. A kutató mutatott napszentélyeket, kőköröket, naptár-, áldozó- és oltárköveket, áldozó barlangokat, óriások kövét, lábnyomos köveket, szent kutakat, kultikus barlangokat, és sziklafalakat, semmibe vezető faragott lépcsőkkel. Leesett az állunk, amikor arról értesülhettünk, hogy a Hárs-hegyünk mélyében, egy pálosokhoz köthető kultikus barlangrendszer (Bátori-barlang) egyik fülkéjében összesen két – három lépcsős, 2,5 méter magas – piramist is találtak egykor, de sajnos feltöltötték a forráskürtőt.