Helyi közélet

2018.07.16. 16:03

Húsz nyíregyházi emberből talán ha egy ismeri...

Nyíregyháza - Elsősorban olyan értékeket szeretnének feltárni, bemutatni, amelyek kevésbé közismertek.

Nyíregyháza - Elsősorban olyan értékeket szeretnének feltárni, bemutatni, amelyek kevésbé közismertek.

Nem kis feladatra vállalkozott a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa. Értéktár létrehozását és folyamatos fejlesztését vállalták a nyíregyházi lakosok, az itt élő vagy innen már elszármazott lokálpatrióták, valamint baráti közösségek, klubok, civil szervezetek közreműködésével.

Az alapítvány kezdeményezését többek között a Sóstói Múzeumfalu, a VOKE Nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár, a Nyírség Könyvtár Alapítvány, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület, a Nyíri AFK Egyesület és sok magánszemély is segíti.

Semmivel sem szegényebb

– Tapasztaljuk, hogy egy nagyobb településen élő ember gyakran a saját szűkebb pátriája értékeivel, hagyományaival sincsen tisztában. Például húsz nyíregyházi emberből talán ha egy van tisztában azzal, hogy a megyeszékhely közigazgatási területén egy őskori épített emlék (kunhalom, amely Geri-domb és Őr-halom néven is ismert) található, méghozzá talán a legépebb, legnagyobb Magyarországon. Vagy, hogy néhány kilométerre a várostól Nyírtura vagy Nyírpazony temploma gótikus építészeti emlékeket rejt. Vagy, hogy a városban található három természetes állapotú mocsár is, gazdag élővilággal. És sorolhatnánk még a példákat – említette Szegedi Sándor, a mintaprojekt vezetője.

– Minden olyan helyi, lelkes lokálpatriótákból, lakosokból álló baráti társaságot, kis közösséget, vagy éppen formális közösséget, egyesületet, amelyek különféle területen (kultúra, hagyományőrzés, túrázás, természetvédelem stb.) működnek, a saját vagy tágabb szakterületük helyi értékeivel tisztában vannak, szeretnénk megszólítani és bevonni. Szeretnénk, ha példát tudnánk adni főleg a fiataloknak, hogy jó itt élni, vannak hagyományaink, értékeink, amelyek csak erre a városra, tájra jellemzőek, és semmivel sem vagyunk szegényebbek ezen értékekben, mint az ország más tájai.

Segítik a turizmust

Nyíregyházán hivatalos útja is van a települési értéktár kialakításának.

– Valóban: 2013-ban megalakult a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság, melynek szeretnénk segíteni a munkáját. Nagyon egyszerű módon tudnak segíteni az érdeklődők, csupán le kell tölteni a kérdőívet a honlapunkról (temimoricz.hu), és ezáltal várjuk az ajánlásokat.

– Elsősorban olyan értékeket szeretnénk feltárni és bemutatni, amelyek kevésbé közismertek, de érdeklődésre tarthatnak számot akár helyi lakosok, akár az ide látogató turisták körében is. Nagyon fontosnak tartjuk, bár nem előfeltétel, hogy a beküldő fényképpel, videofelvétellel, vagy pontos helyszínmegjelöléssel is támassza alá az értéket. Szakértők közreműködésével osztályozzuk, rendszerezzük az ajánlatokat. A legfigyelemreméltóbb értékekhez kapcsolódó fényképekből, dokumentumokból, tárgyakból októberben kiállítást rendezünk, kiadványt jelentetünk meg, illetve videofilm is készül. Kezdeményezésünkkel a turizmust is elő kívánjuk segíteni, méghozzá a modern digitális eszközök igénybevételével.

Az őshonos állatoktól az italokig

Az alábbi kategóriákban várják az ajánlásokat szeptember 15-éig: helyi hagyomány, hagyományőrző helybeliek, kézműves, mesterember, gazdálkodó, vállalkozó, iparos, aki egyedi, különleges, értékes munkát végez, egyedi termék, ami régi technológiával készül, speciális helyi étel, ital, helyi épített örökség, mezőgazdasági különlegesség, növény, őshonos állatok, állatfajok, lótenyésztés, lovas turizmus, helybeli, akinek kedvenc hobbija mások számára is érdekes lehet, Nyíregyházához kötődő, elhunyt, vagy jelenleg is élő művész, író, tudós, sportoló, történelmi személyiség, egyéb híres ember, a múltban vagy a jelenben is működő intézmény, egyesület, szervezet, alkotó közösség, sportegyesület, amely méltó a megörökítésre és a helyi közösség életében kiemelkedő szerepet játszik, természeti értékek, tájképi, utcaképi értékek, Nyíregyházához és környékéhez kapcsolódó, hagyományos, egészséges életmódot támogató, vagy gyógyító eljárások, gyógynövények, ipari nevezetesség, gyár, üzem.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában