Megyei első világháborús emlékműveink

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Az emlékműveink szakrális kegyhelyeink is egyben, ahol leróhatjuk kegyeletünket.

Hazánkban – a legkisebb településtől a fővárosig – már-már megszámlálhatatlan mennyiségű szobor, dombormű, obeliszk, sírhant vagy kereszt állít emléket az első világháborúban elesett magyar katonáknak. Bármerre járunk a megyénkben is, a legkisebb községek templomai mellett, azok falain, a városok terein, vagy éppen iskolák, állomások és gyárak épületeiben gyakran találkozhatunk velük. Elesett déd-, vagy ükapáink, családtagjaink, távolabbi rokonaink tiszteletére állítanak emléket, kőbe, fémbe megformázva névtelen hősök buzdítják harcra a kései utódokat.

Állítsanak méltó emléket

Még javában zajlott az első világháború, amikor felmerült a társadalom részéről az igény a hősök emlékének méltó megörökítésére és megőrzésére, ezért 1915-ben koordináló szervként létrehozták a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottságot (HEMOB), melynek elnöke Lukács György (1865–1950), volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, nemzetgyűlési képviselő lett. Két évvel később, 1917. április 19-én az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, IV. Károly szentesítette az 1917. évi VIII. törvénycikket, amely a harcokban a hazáért elesett hősök emlékének a megörökítéséről rendelkezett. A báró Abele Ferenc (1875-1928) vezérkari őrnagy által kezdeményezett, a Tisza István miniszterelnök támogatásával megszületett jogszabály elrendelte, hogy minden magyar város és község anyagi erejének megfelelő, méltó emléket állítson a nagy háborúban hősi halált halt lakosainak.

Teret nyert az országzászló

Magyarországon az 1930-as években a hősi emlékműállítás mellett egy másik nemzeti törekvés, az országzászló mozgalom is egyre nagyobb teret nyert. Urmánczy Nándor a Területvédő Liga vezetője tett javaslatot 1925-ben egy olyan zászlórúd felállítására, amelyen az állandóan félárbocra engedett magyar zászló a magyar feltámadás és a magyar egység eszméit hirdeti. Három évvel később ez a javaslat valósággá vált, ugyanis 1928. augusztus 20-án, a budapesti Szabadság téren felavatták az első ereklyés országzászlót.

Később vidéken is teret nyert a mozgalom, s 1933 pünkösdjén Nagykanizsa lett az első vidéki település, ahol országzászlót állítottak. Szabolcs és Szatmár vármegye területén is egyre több községben készült országzászló emlékmű, vagy éppen hősi emlékművel kombinált országzászló.

Az első világháborús emlékművek kibírták az elmúlt 100 esztendő politikai változásait és az idő megpróbáltatásait. Különösen a kisebb falvak, de még a városi rangra emelt települések lakói is mindig ügyeltek arra, hogy az emlékművek környezete ápolt és gondozott legyen. Napjainkban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében is elmondható, hogy alig akad olyan település, ahol ne lenne első világháborús vagy mindkét világháború elesett hősei előtt tisztelgő emlékmű. Az első világháború kezdetének és immár végének 100. évfordulója alkalmából ismét előtérbe kerültek ezek a köztéri alkotások.

Áttekintve a puskás, ágyús, kézigránátos, turulos katonaszobrok, obeliszkek és emléktáblák több mint egy évszázados történetét, elmondhatjuk: valamennyi emlékmű szakrális kegyhellyé változott, ahol immár méltó módon leróhatjuk tiszteletünket dicső elődeink előtt.

- Holmár Zoltán -

Emlékműállító településeink

Elsőként a Heves megyei Hatvan városa állított emlékművet 1917. november 25-én, míg Szabolcs vármegyében az első a Dadai felső járáshoz tartozó Viss község volt, amely felavatta a nagy háborúban elesett hősei tiszteletére emelt emlékoszlopát 1922. október 15-én. A második település a Ligetaljai járásban lévő Nyírábrány volt, ahol 1923. szeptember 16-án leplezték le Füredi Richárd alkotását, majd két héttel később október 14-én Újfehértó és Tornyospálca tartott ünnepélyes szoboravatót. 1924-ben Kótaj, Nyírbátor és Dombrád települések, míg 1925-ben Polgár és Gáva községek következtek, ahol szintén díszes katonaszobrokat lepleztek le. A megyeszékhely csupán évekkel később, 1928. október 21-én avatta fel Kisfaludi Strobl Zsigmond monumentális, többalakos alkotását. A szomszédos Szatmár vármegyében az akkor még különálló Jánk és Majtis községek voltak az elsők, ahol 1923. május 12-én és augusztus 11-én avattak emléktáblákat az elesett hősök tiszteletére, míg 1924. május 31-én Fehérgyarmat leplezte le díszes emlékművét, Szatmár vármegye első katonaszobrát. A következő évben Túristvándi és Nyírcsaholy, 1926-ban pedig Kisar és Tiszakóród avatta fel hősi monumentumait. Az akkori megyeszékhely, Mátészalka majd csak 1936. szeptember 13-án készítette el – egyedülálló módon az országban – a Hősök Emlékiskoláját.