Helyi közélet

2018.08.25. 16:03

Kivirágzott az őszi kikerics a dögei általános iskolában

Döge - De vigyázat: a szépsége ellenére minden része erősen mérgező!

Döge - De vigyázat: a szépsége ellenére minden része erősen mérgező!

Az ősz beköszöntének számos közismert jelét fedezhetjük fel a körülöttünk lévő természetben. A virágnaptár a meleg száraz nyár miatt most nem volt „pontos” – legalábbis a dögei iskolakertben.

Folyamatosan nyílnak

– Szokatlanul korán, már augusztus 7-én kivirágzott az idén az őszi kikerics a dögei Ölbey Irén Általános Iskola füvészkertjének „hegyvidéki életközösségében”. Igaz, a „hegyoldal” déli fekvésű, és többször is locsolták a nyár folyamán. A virágok azóta is folyamatosan nyílnak és elvirágzás után a földre hajlanak – újságolta Agárdy Sándor intézményvezető.

Erősen mérgező!

– Más években augusztus 20-a körüli időben jelenik meg a csodaszép rózsaszín virágtömeg. A levelek az elvirágzás után október táján már kissé előbújnak a földből, majd a következő nyár elejére, közepére a terméssel együtt elszáradnak. Ősszel csak a leples, lilás-rózsaszínű virágok jönnek elő a diónyi hagymagumókból. Ha leszedjük, újrahajt.

De vigyázat: a szépsége ellenére minden része erősen mérgező!

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában