Szakiskolában a mesés Távol-Keleten

Nyíregyháza - Honvágyat soha nem érzett, csak a kenyeret hiányolta a cserediák.

A thaiföldi Samut Prakan, vagyis az Óceán Erődje nagyjából ezer négyzetkilométeres tartomány a Thaiföldi-öbölnél. Nevét nyilvánvalóan onnan is kapta, hogy a tengerbe ömlő folyója, a Chao Phraya partján egykor hat erődítmény állt, amiből mára mindössze kettő maradt fenn. S hogy általában miről ismeretes még? Például arról, hogy része a Bangkok Metropolian régiónak, északkeletről csaknem összeforr a fővárossal, és Nissan- és Honda-gépjárműgyárakat találni errefelé. Nos, ezzel a távoli, egzotikus vidékkel a közelmúltban Kántor Dánielnek is volt alkalma megismerkedni, aki a Zrínyi Ilona Gimnázium 11. osztályosaként tölthetett 10 hónapot a térség egyik kis halásztelepülésén.

Cölöpökön a víz tetején

– Az AFS Magyarország nemzetközi Csereprogram Alapítvány honlapján találtam rá a lehetőségre, és Thaiföld nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Pedig eredetileg Olaszországba szerettem volna menni, és Ázsiáról is csak annyit tudtam, amennyit a nálunk vendégeskedő bangkoki lánytól hallottam. Hamarosan nekem is jelentkeznem kellett tehát egy kiválasztási táborba, ahol elsősorban azt vizsgálták, mennyire vagyok nyitott, vállalkozó szellemű, közösségi ember, akit bátran neki lehet ereszteni a nagyvilágnak – mesélte Dani.

A thai cserediák egyébként véletlenül, három hónap után került hozzájuk, miután sehogyan se tudott szót érteni azzal az angolul egyáltalán nem beszélő nénivel, aki eredetileg otthont kínált neki. A leány – miután a belvárostól is messze laktak – beljebb kérte magát, így került kapcsolatba Daniékkal. A fiúnak is ő csinált kedvet Thaiföldhöz, s már akkor megtanított vele néhány thai kifejezést, megismertetve mindemellett a saját ábécéjük alapjaival. A hirtelen jött kapcsolatnak köszönhetően nem teljesen ismeretlenül várta tehát Danit a 66 milliós monarchia. Persze nem ennek a lánynak az egyébként tehetős, arisztokrata családja fogadta.

– Eredetileg egy halászfaluba kerültem, a fogadó családom köztiszteletben álló feje közfeladatokat látott el, a felesége pedig a helyi Vöröskeresztnél dolgozott. Nagyon kedvesek voltak velem, azt is megengedték, hogy egy hónapig a Nyíregyházán megismert, bangkoki ismerősömnél alhassak, ők még kirándulni is magukkal vittek. Egy hagyományos tájház volt a mienk, amely a folyó tetejére, cölöpökre épült. A fogadótestvérem szobájában kaptam helyet, és eltartott egy ideig, amíg megszoktam az új helyzetemet. Habár honvágyam soha nem volt, a komfort és a hazai ízek hiányoztak – panaszolta. – A thai ételek sokban különböznek a magyartól. Arrafelé ismeretlen a kenyér, kizárólag rizst esznek. Még nálunk is fűszeresebben, csípősebben főznek, és az asztalt roskadásig pakolják csirkével, és a tenger gyümölcseivel – sorolta. Miután az AFS-ig is eljutott, hogy „ölni tudna” egy kis kenyérért, később küldtek is neki, csak épen másra éhezett, nem éppen az ajándékba hozott toastra.

Mindenki a kedvében járt

Kántor Dániel hónapokig semmit nem értett abból, amit körülötte beszéltek. A fogadótesója viszont jól tudott angolul, egy fiatal egyetemistával is összebarátkozott, aki leendő pedagógusként éppen Dani thaiföldi iskolájában gyakornokoskodott. Ő mindent lefordított a fiúnak thai nyelvre, a szöveget beírták a telefonjába, ezt már csak oda kellett tartania a fogadó családja elé. Persze az idő előrehaladtával rá is egyre több „ragadt” a nyelvből, különórákat is kért, s ma már írni és olvasni is tud sziámi módra.

Dani gyorsan a közösség sztárja lett. Már az első napon elvarázsolta a helyieket, amikor a nyitóünnepségen – ahol köszöntőket mondanak, miközben a diákok lótuszülésben várják a himnusz eléneklésével záruló ceremónia végét – thaiul mutatkozott be. Ezt még a bangkoki lány tanította meg vele. Innentől nem tudott úgy végigmenni a folyosón, hogy valaki ne akart volna szelfizni vele, s minden erejükkel a kedvét keresték. Európa után is mintha csak azért érdeklődtek volna, hogy a kedvében járjanak, és hogy minél jobban érezze magát.

Többek szerint Dani egy kicsit más emberként jött vissza, mint ahogyan elment. Most, hogy az ELTE leendő joghallgatójaként hamarosan Budapestre költözik, azt azért elismerte: a szíve időnként visszahúzza a Chao Phraya partjára is. Azt reméli, Erasmussal talán egyszer még visszatérhet ide, de még ehhez is össze kell gyűjtenie addig egy kis pénzt.

Szabadelvű iskolamodell

– A tanulólétszámot és az épület méreteit tekintve Thaiföldön is hatalmasak az iskolák – újságolta Kántor Dániel.

– A mi iskolánkba például négyezer diák jár, a méretekről pedig csak annyit, hogy több közösségi tér, kávézók és fagylaltozók is találhatók benne. Haza se nagyon akarnak menni innen a diákok, gyakran még 18 órakor zsúfolásig tömve voltak a közösségi terek – tudtuk meg. Ebbe a – leginkább a mi szakgimnáziumunkra emlékeztető – suliba elsősorban szakmát szerezni jöttek a gyerekek, de például egyetemi szintű művészeti képzés is folyt, így kérhette magát Dani is egy művészeti részlegre. – Szinte mindent – a termek elrendezésétől a tanár-diák viszonyig – másmilyennek láttam, mint itthon, az egész valahogy sokkal szabadabbnak tűnt. A nap elején kiadtak egy feladatot, amit a nap végére el kellett készíteni, de közben bárki bárhova kimehetett – tette hozzá.

MJ