Helyi közélet

2018.09.08. 19:10

Református találkozó Nagyecseden

Nagyecsed - Benépesült szombaton a református templom környéke Nagyecseden, ahol a VIII. Szatmár Határok nélkül rendezvényének programjait látták az érdeklődők.

Nagyecsed - Benépesült szombaton a református templom környéke Nagyecseden, ahol a VIII. Szatmár Határok nélkül rendezvényének programjait látták az érdeklődők. Bóna Zoltán ünnepi gondolatai után Kovács Sándor és Fülöp István következett és a település polgármestere Kovács Lajos köszöntötte a nézőket. Szalay Kont a Szatmári Református Egyházmegye esperese, valamint Fábián Csaba a Nagyecsedi Református Egyházközösség lelkésze idézett az eseményhez illő nemes gondolatokat. A színpadi produkciók sorában a Lengyel-Magyar Dalárda énekelt népszerű dalokat.

A református templomban a hét közepéig tekinthető meg Bíró Lajos szobrászművész munkáiból nyilt tárlat. A térség hagyományőrző táncos zenés együtteseit többször is tapssal jutalmazta a publikum. Az esti programokban már az országos ismertségű fellépők közt Szabó Balázs élő koncert, valamint Homonyik Sándor fellépését előzte meg a legnagyobb várakozás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában