Helyi közélet

2018.10.22. 18:32

Halálközeli élmények

Újfehértó - R. Kárpáti Péter színművész lesz a vendége hamarosan az újfehértói Zajti Ferenc Kulturális Központnak.

Újfehértó - R. Kárpáti Péter színművész lesz a vendége hamarosan az újfehértói Zajti Ferenc Kulturális Központnak.

A művész néhány évvel ezelőtt dokumentumfilm-sorozatot készített Élet az élet után címmel. A film első epizódjából népszerű könyv is született, melyről azóta filmvetítéssel egybekötött előadásokon számol be nagy sikerrel az alkotó.

Tavaly Fehérgyarmaton telt házas volt az előadása, az idén november 9-én 17 órától, Újfehértón várja az érdeklődő közönséget. A filmben a színművész-rendező szakértőkkel, ismert személyiségekkel és átélőkkel beszélget a halálközeli élményekről.

– Érdekes módon nincsen semmi személyes érintettségem ebben a dologban. Tizenhét éves koromban olvastam erről egy könyvet, aztán másfelé sodort az élet, de most újra lett kapacitásom és érdeklődésem efelé. Tavaly nyáron egy társaságban beszélgettünk azokról a furcsa, zavarba ejtő jelenségekről, amiket halálközeli élménynek hívnak. Ezt követően gondoltam, hogy egy kicsit jobban utánanézek a dolgoknak – nyilatkozta korábban a szerző, aki saját bevallása szerint kényszerűségre törekedve tárja fel mindazt, amit erről a fontos, ámde kevéssé ismert jelenségről tudni lehet napjainkban.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában