Sokan úgy mennek el a nyíregyházi mártírok sírja mellett, hogy nem is tudják, kik nyugszanak ott

Nyíregyháza - Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak? Nem, nem borulnak le, sőt, nem is tudják, hogy ki nyugszik a sírban. Szomorúan állapítottam meg már sokadszor a nyíregyházi temetőben, ahol az 1956-os forradalom két mártírja, Tomasovszki András és Szilágyi László nyugszanak, hogy az emberek úgy mennek el a sír mellett, mintha semmi közük nem lenne hozzájuk: még október 23-án sem, amikor az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk.

Alapos munkát végzett az 1990 előtti politikai rendszer: sohasem ünnepelhettük ezt az ünnepet, és rendszerváltozás után is érzelmi kötődés nélkül történtek a megemlékezések. Én is csak azért tudok többet erről az ügyről, mert mint bíró vizsgáltam a koncepciós pereket és az 1956-os elítéléseket is. Az újratemetésükkor kimentem a temetőbe és az igazságszolgáltatás nevében bocsánatot kértem tőlük. Azóta is minden október 23-án így teszek, ha lehet, a családommal együtt.

Halálos ítélet

A sírhelyen két szobor van, Szilágyi László és Tomasovszki András szobra: 34, illetve 35 évet éltek. A Debreceni Katonai Bíróság 1957. december 13-án kelt ítéletével bűnösnek mondta ki őket a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésével elkövetett bűntettben. Ezért mindkettőjüket kötél által végrehajtandó halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1958. április 28-án helybenhagyta, így jogerőre emelkedett. A halálos ítéletet a nyíregyházi megyei börtön udvarán hajtották végre 1958. május 6-án 7 óra 16 és 18 perckor.

Ártatlanul végezték ki őket

Csak annyit kellene minden nyíregyházi polgárnak, tanulónak, gyermeknek tudni, hogy e két becsületes embert ártatlanul végezték ki, és azért hősök, mert életükkel fizettek azért, mert szabadságot és függetlenséget követeltek. Nem voltak szervezkedők, nem készültek az államrend megdöntésére, azt sem tudták hogy kellene: egyszerűen csak csatlakoztak a tüntetéshez. Elmentek a forradalom nyíregyházi helyszíneire, Szilágyi László a munkástanács elnökeként intézkedett, a tüntetés kezdetén Tomasovszki András a Béke házról leverte a csillagot és helyébe kitűzte a nemzeti színű lobogót. Nem szervezkedtek, a budapesti hírek után Nyíregyházán is tüntettek, ledöntötte a tömeg a Malinovszkij-féle lovasszobrot, a szovjet katonai emlékművet, kiengedték a börtönből a rabokat, elfoglalták a nyomdát.

Semmilyen erőszakos cselekményben nem vettek részt, senkit nem öltek meg, sőt megmentették a megyei pártbizottság első titkára, Varga Sándor és a megyei tanácselnök, Fekszi István életét azzal, hogy őrizetbe vették és a fogdában őriztették őket, megvédve őket az esetleges népharagtól. A hatalomra került Kádár-kormány viszont bosszút állt, és minden megyéből legalább két embert kivégeztetett, ezreket bebörtönzött, nehogy még egyszer eszébe jusson valakinek Magyarországon függetlenséget követelni.

Felvették a harcot

Ez jutott eszembe október 23-án, amikor a sírjukhoz mentem mécsest gyújtani és virágot vinni: elmennek a sír mellett az emberek és nem is tudják, hogy a mostani szabadságuk, az 1989-es rendszerváltás ezeknek a hősöknek az áldozatával jöhetett létre. Hogy volt 1956, volt forradalom, felemelte a fejét a nép és szabadságot követelt és függetlenséget. És bár leverték a szabadságharcot, Magyarország megmutatta országnak, világnak, hogy a leghatalmasabb zsarnoki Szovjetunió tankjaival is fel merte venni a harcot.

Szilágyi László és Tomasovszki András hősök voltak, mert egy eszméért vállaltak részvételt a forradalomban, mártírok lettek, mert ártatlanul végeztette ki őket a politikai hatalom. Tisztelet és hála a hősöknek és mártíroknak!

- Dr. Kozmáné dr. Váradi Katalin -

Feláldozták fiatal életüket

Sokat kellene tenni azért, hogy minden nyíregyházi tudja, ki nyugszik a díszsírhelyen, kire kell emlékezni hálával, kegyelettel. Azt kellene a gyermekek, felnőttek eszébe és szívébe vésni, hogy milyen nagyszerű emberek voltak ’56 hősei, akik fiatal életüket áldozták az orosz tankokkal szemben, és nem kívántak mást, csak azt, hogy legyen végre szabadság, hogy oroszok menjenek haza, és Magyarország legyen független! Minden szülőnek, tanárnak, óvónőnek tanítani kellene, hogy ki nyugszik a díszsírhelyen, hogy őket miért kell tisztelni és miért kell rájuk kegyelettel emlékezni. Ők Nyíregyháza hősei, az 1956-os forradalom áldozatai.