Helyi közélet

2018.11.24. 13:35

Építő jelleggel segít a szakértő

Nyíregyháza - Ha megkeresik őket egy vitás üggyel, három független szakértő ad szakvéleményt.

Nyíregyháza - Ha megkeresik őket egy vitás üggyel, három független szakértő ad szakvéleményt.

Az építőipar visszásságai és a vállalkozások közötti lánctartozás felszámolása érdekében alakult meg 2013-ban a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), melynek jogi előadója tartott tájékoztatót a megyei kereskedelmi és iparkamara nyíregyházi székházában (Széchenyi utca 2.).

Lánc- és körbetartozás

– A kezdetek óta a szervezetnél dolgozom. A szakértői szerv azért alakult meg, mert a megrendelők, a vállalkozók és az alvállalkozók közt elburjánzott a lánc- és a körbetartozás. Ezt támasztotta alá egy 2014-es GKI kutatás is, mely ezer építőipari céget kérdezett meg. A felmérésből kiderült, hogy a vállalkozások nyolcvan százalékának volt késedelmes fizetése, huszonöt százaléka rendelkezett öt éven túli kifizetetlen számlával. A vállalkozások felénél pedig előfordult, hogy nem fizettek még ki bért, adót azért, mert nekik is tartoztak – utalt a szektorra jellemző visszásságokra dr. Tarján Katalin.

– Ha bennünket megkeresnek egy vitás üggyel, három független szakértő ad szakvéleményt. Nagyon fontos: ahhoz, hogy segíteni tudjunk, kell az írásbeli szerződés. Az eljárás során minden levelezés elektronikus formában történik, az, ha tértivevényes levelek mennek ki, meghosszabbítja az ügyintézést. A szakvélemény harminc nap alatt elkészül, ezalatt a szakértőink egy helyszíni szemlét is „megejtenek” azért, hogy minél több információt szerezzenek a vitás ügyről – említette a TSZSZ jogi képviselője, majd elmondta, miért lehet egy ilyen szakvélemény hasznos.

– Elősegítheti a felek közti megállapodást, előfordult olyan, hogy helyszíni szemle során jutottak egyezségre a felek. A szakvélemény alapja lehet egy bírósági kereset elindításának, hozzáteszem, a keresetet a szakvélemény kézhezvételéhez képest hatvan nappal kell benyújtani – mondta dr. Tarján Katalin, aki kiemelte azt is: a szervezet közel 180 regisztrált szakértővel rendelkezik.

Kritizálta a működést

A pénteki konferencián a hallgatóság is kérdezhetett. Az egyik úriember, aki nem árulta el a nevét lapunknak, a szakértői szerv működését kritizálta. Szerinte a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv nem rendelkezik megfelelően felkészült szakembergárdával, legalábbis ő ezt tapasztalta akkor, mikor hozzájuk fordult és eljártak az ügyében. Dr. Tarján Katalin azt kérte az úrtól, hogy az előadása után üljenek le négyszemközt beszélgetni, hadd ismerje meg az ügyet, mert csak ebben az esetben tud szakmailag megalapozott választ adni a felvetésre.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában