Helyi közélet

2018.11.18. 13:18

Ismét lehet szavazni a következő év halára

Budapest - A három jelölt közül kettő fogható, egy pedig védett.

Budapest - A három jelölt közül kettő fogható, egy pedig védett.

A Magyar Haltani Társaság ismét három őshonos fajt állított jelöltként, amelyek közül kettő fogható, egy pedig védett hal. A társaság egyik jelöltje az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő vörösszárnyú keszeg. Többnyire a vízi növényzetben gazdag vizekből fogják, hiszen táplálékát túlnyomórészt fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják. Fölfelé nyíló szájáról, vöröses úszóiról könnyen felismerhető.

A védett szivárványos ökle legkisebb és legszínesebb halaink egyike. Ez utóbbi megállapítás azonban csak a hímekre vonatkozik, amelyek szaporodás idején szivárványszínekben pompáznak. A nőstényeknek viszont néhány cm hosszú tojócsövük nő, melynek segítségével nagyobb testű kagylók köpeny­üregébe rakják ikráikat. Az utódok mindaddig e védett helyen fejlődnek, amíg önálló mozgásra és táplálkozásra nem képesek.

Harmadik jelölt a gyors, oxigéndús vizeket kedvelő sebes pisztráng. Olajzöld hátát és világosabb oldalát rendszerint fehérlő udvarral körülvett piros foltok díszítik, de akadnak olyan formái is, amelyekről ezek hiányoznak. A testoldal nagyobb, szürke foltjai a fiatalokat jellemzik. Kiváló sporthal, ezért előszeretettel telepítik az erre alkalmas vizekbe. Az érdeklődők december 31-én déli 12 óráig szavazhatnak a 2019-es év halára a társaság honlapján.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában